(+18) nehézkedési felesleg

Elefántot nyalni jó (lehet)

Vettem magamnak egy apró zsebfüzetet Laoszban. Azért vettem, hogy rendkívül érdekes észrevételeim ne maradjanak le a blogról. Jegyzetelgetés közben azonban magáról a blogról feledkeztem meg. Ennek annyi haszna van, hogy sok jegyzet gyűlt össze, így félreteszem a politikai ökommentárjaimat. Ökomen.

Laosz

A Lonely Planet így nevezi: „az ezer elefánt és az ezer sziget országa”. Elefántból van 200, szigetből 4000.

Laosz és Thaiföld között a Mekong a határ. Miután átvitettük magunkat egy halászhajón a túlsó partra, fellélegeztünk a modern világ szabatos infrastruktúrájának fojtogató markától. És belecsöppentünk a drága nélkülözésbe. Ha valaki azt mondja nektek, Laosz olcsó, ne higgyetek neki. Ha valaki azt mondja, a laoszi emberek nem akarnak átverni, ne higgyetek neki. Laosz bizony drága és az emberek is sunyik a turistákkal. Az volt az érzésem, hogy a turizmus fellendülésével az árakat felnyomták a thaiföldi fölé, s rohadt nagyot akarnak szakítani. Igazából ez nem lenne gond, ha a thaihoz hasonló infrastruktúrával rendelkeznének. De Laoszban ugyanannyiba kerül egy fejtámla nélküli busz, mint Thaiföldön egy VIP járat. Ráadásul kétóránként megáll, a hatfős személyzet olajtól csatakosan, ordítva fekszik a szakadék szélén parkoló busz alá. Az egyik angolul beszélő bennszülöttől megtudtam, hogy elromlott a kormány. Egy 12 órás, hajtűkanyaroktól hemzsegő, betonozatlan, hegyi úton irányíthatatlanná válik a fejtámla és csomagtartó nélküli éjjeli busz (amiért ugyanannyit fizettem, mint az ágykabinos, autópályán közlekedő buszért Thaiföldön). Egy kis szappan a szarban, hogy gyakran le lehetett szállni elszívni egy cigit: a mellettem lévő ülésen egy feltűnően összehúzott szemöldökű bennszülött folyton nézett engem. Hátizsákja szájából egy machete nyele kandikált ki. Gondolom azért, mert nem fért bele. Ha pedig nem fért bele, akkor olyan negyven centis lehetett a pengéje.

Laoszban csatlakoztunk a whitemainstreemhez: vettünk két napos jegyet a Mekongra. Két napig ültünk egy 60 fős csónakban és csúsztunk lefelé agyalágyult részeg fehérek között. (Inkább a machete…?) Utunk kezdete óta ekkor láttunk először fehéreket ilyen töménységben. Megdöbbentünk, hogy milyen nagyok. A fehérek marha nagyok. Magasak és testesek. És nem elég, hogy testi előnyben vannak másokkal szemben, sokkal hangosabbak, agresszívebbek és asszertívebbek. Félelmetesek. A kis zöld lényecskék állatkatalógusában ez állhat: „A fehér ember a legvadabb és legkevésbé tiszta emberfaj. Nagyobb helyigényre van szüksége és erősebb ketrecre, amiben nincsenek törékeny és mozdítható tárgyak. Javasolt őket izoláltan tartani más egyedektől, ugyanis könnyen összetűzésbe kerülnek egymással.” Ilyeneken gondolkodtam a hajón.

Meg ilyeneken is: ha egy társadalom összes tagja tetovált, ez a tény szerepet kaphat a párválasztásban? Minél nagyobb, minél merészebb a tetkód, annál faszább vagy? A tetkó nélküli ember olyan, mint egy oroszlán sörény nélkül: komolytalan? Egy ilyen társadalomban lázadásnak minősül, ha nem tetováltatsz magadra? Vagy egyszerűen csak bekerülsz a lúzer kategóriába?

A hajón tudatosult bennem, hogy előző reggel miért ijedt meg az elárusító, amikor nem voltam hajlandó a kétszeresét kifizetni a szendvicsnek, amit adni akart. (Ez például egy átveréses történet.) A hajóútra mindenfelé lehetett jegyeket venni Huaxycsangban. Az ígérte nekünk egy bolti eladó, hogy nála 250000 kip helyett 240000-ért vehetünk jegyet a másnapi útra, amiben benne van két szendvics és egy fürt banán (ebből 20000 a szendvics és a banán). Másnap elmentünk és hajójegy helyett csupán két szendvicset nyújtott át 35000 kipért. Először nem értettük. Megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy valamit biztosan félreértett. Amikor aztán elkezdett takarózni azzal, hogy ne haragudjunk, rosszul beszél angolul, biztos félreértettük őt, elkezdtem hasonlítani a kis zöld lények katalógusának illusztrációjára. Nem tartom magam félelmetesnek, de ő láthatólag összetört a ránehezedő súly alatt.

Igaz, hogy Laoszban gyakori az átverés, de soha nem mernek vitázni veled. Ez szerintem mindenhol így van, ahol nem fehérek élnek.

Laoszban a turistáknak a kofa más áron adja a portékáját, s inkább nem adja el fehérnek, de nem viszi le a normál árra. Ezt nem tartom jó üzletpolitikának. (A kis zöld lények katalógusának illusztrátora a földi humorban szerzett ismereteit fitogtatva a laoszi kofákat felhúzott orral ábrázolja, akin a sarok mögül nagyfogú francia turisták nevetnek ujjal mutogatva. Az illusztrátor a franciák franciaságát úgy ábrázolja, hogy egyikük zsebéből kilóg egy cetli, amin az olvasható, hogy „Liberte, fraternite, ega”. Az illusztrátor rendkívül elégedett magával. Az illusztrátor nem tudja magáról, hogy sznob.) A fehérek tudják, hogy a helyiek ki akarják csalni a pénzüket – rengetegen figyelmeztettek minket és mi is másokat – ezért hivatalos boltokban vásárolnak, ahol fel vannak tüntetve az árak. A benzinkúton olcsóbban jutsz főtt kajához, mint a piacon!

Vannak azért jó dolgok is Laoszban. Például a sör. Igazából a sör mindenhol finom. Európában úgy tartják, az USA-sör nem jó. Köpjetek le, de szerintem a legjobb sörük az amcsiknak van. Legalábbis én még nem ittam jobbat. Pedig Kambodzsában ittam végre szlovák sört. Igaz, hogy Cambodia címkét ragasztottak rá. De szerintem Zlaty Bazant volt. Ez fura sztori. Nem tartom magam ínyencnek, úgy gondoltam, hogy sör=sör. Megiszom még a magyart is. Sok-sok sört megkóstoltam mindenfelé. Majdnem mindegyik ízlett. Alig tudtam különbséget tenni. (Igazából csak az USA-ban éreztem, hogy az valami marhajó, amit iszom.) És mégis, amikor megkóstoltam a Cambodiát, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy csehszlovák kocsmában ülnék. Először nem is értettem, mi olyan fura azon a sörön és miért ízlik annyira. Angi ugyanígy érzett. Ez fura, nem? By the way: Arequipában, Peruban beszélgettünk egy New York-i vietnami sráccal, akinek a kedvenc söre a Cambodia. Tulajdonképpen ezért kóstoltuk meg. A Cambodia a legolcsóbb sör Kambodzsában.

Laoszban biztonságos a városi közlekedés. Annyira rosszul vezetnek, hogy amikor közeledik valaki a járda széléhez, az autó lassít, mert megijed, hogy ilyen közel került hozzá a gyalogos. A biciklizés ezért rendkívül biztonságos. Az autók lelassítanak melletted, átmennek a szomszéd sávba, s az asszertív fehérek a hatsávos vientiáni kereszteződésben is könnyedén tudnak manőverezni bérelt bringáikkal. Az úttesten a legegyszerűbb úgy átkelni, hogy egyszerűen elindulsz, úgyis megállnak. Sokszor óvatosan bámészkodó helyiek hadát vezettük át az úttesten, akik a nyomunkba szegődtek, amikor leállítottuk a forgalmat. Európában már halottak lennénk. Vagy elgyúrtak volna minket, vagy kiszállnak az autóból jogaikkal jogtalanul visszaélő fehérek és agyonvernek.

Ránk szállt az egyik szállóban egy sereg kislány. Kényszerítettek, hogy beszélgessünk velük. Kérdezték Angit, hány éves. Mondta, hogy ~~cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt~~. Mondták neki, hogy azt akarják tudni, hány éves. Mondta Angi, hogy ~~cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt~~. Ekkor mutogatni kezdtek. Körülbelül azt mutogatták: én 13, ő 14, ő 7, ő 28, te mennyi? Angi ~~cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt~~ maradt. De megértettük a problémájukat, amikor a 28 éves öregasszonyra mutattak. Egy európai nehezen találja ki a helyiek életkorát. A huszonöt éves fiúk általában még nem éltek tizenhat évet sem. Engem mindenhol fura szakállas gyereknek néztek a tőlem általában jóval fiatalabb, korosodó ifjak. A korombeli laosziak többségének már van unokája.

Dél-kelet Ázsiában először Laoszban néztünk tévét. A pályaudvaron vártuk a reggelt és mereven bámultuk a fejünk felett a 300 colos plazmatévét. A tévében férfiak sírtak. Egyikükön sapka volt, megpróbálta eltakarni az arcát. Egyszer csak benyúlt egy rendőri karszalagot viselő kéz, a fickó kapott egy kokit, majd a kéz, a sapka és egy marék haj ismét eltűntek. Erre fogok majd gondolni otthon, ha úgy érzem, jogtalanságot követnek el ellenem.

A tévében reklámok is voltak. A reklámokban kifehérített és kerekszemű helyi sztárok csipszeket kóstoltak meg majd összerogytak az élvezettől. Más reklámokban a kifehérített helyi sztárok fehérítővel kenték be az arcukat, hogy még öntudatosabban és most már igazán boldogan szállhassanak be a kedilekkbe a gyönyörű mesztic lány mellé, akinek a retiküljéből kikandikál a fehérítő zselé.

Múltkor benéztünk Thaiföldön egy fehérítő szalonba. Egy fő kifehérítése 150 €-ba került, pároknak akciósan 250 €. A várakozók egykedvűen játszottak érintőképernyős telefonjaikkal. Szerintem én vagyok az egyetlen ezen a kontinensen, akinek nem érintőképernyős a telefonja, de biztos, hogy Angi az egyetlen, akinek nincs telefonja. Nem tudom, honnan szerzik, de a garázsban lakó, lakása előtt főző ételárusnak samsung galaxy-ja van. Megfigyeltem. Szerintem mása sincs, csak érintőképernyős telefonja és egy rozsdás wokja.

Az az érzésem Ázsiából, hogy rákényszerítettük magunkat, Európát, a kultúránkat, utána elengedtük a kezüket, s érdeklődve figyeljük, hogy boldogul a gyerek a tetrisszel. A gyerek pedig azt látja a tévében, hogy a fehérek tévét néznek, ezért tévét kell néznie, azt is látja, hogy a fehérek faszagyerekek, ezért kifehéríti magát, hogy ő is faszagyerek legyen. És közben kimarad az életéből, hogy a fehérek mekkora lúzerek, néha-néha megdöbbenve veszi észre, hogy milyen szánalmas tud lenni a nyugati ember. Mondjuk amikor részegen verekedni kezd egymással két fehér az utcán Bangkok turista negyedében. A helyiek pedig teljesen megrökönyödve figyelik, nem szólnak, nem beszélnek, csak nézik tágra nyílt szemmel, ők még soha nem láttak ilyet. Náluk a verekedés sport, úgy hívják thai box. Arra szolgál, hogy szórakoztassa az embereket.

Buddhista novendekek egy bodeban a hegy tetejen.

Annyira fotogenek...

Angi a nyomukba szegodott.

Vientian kozepen egy kis rom.

Asszertivitasunk teljes tudataban.

Hianyozni fognak...

Eredeti csomagolas.

Nagy melo volt feltorni. A fiatal kokusz belseje gumicukor szeru. Kanallal lehet kienni. A padlon a csik a svaboknak jeloli a hatart - valamiert nem mernek atlepni rajta.