How are you what is your country come to my shop very
cheap indian price we have scarf it’s clear silk just half plastic what is your
name where is your country do you want paints we have all the best price just
looking the looking is free no money
Egyik éjjel arra ébredtem, hogy álmomban kelet felé tartottam egy
szekér bakján ülve, hogy felemeljem a fejlődő társadalmakat. Angi is velem
volt. Lila és narancssárga szirmokkal díszített zöld ruhában ült mellettem a
bakon. Hideg lehetett, mert egy bundagalléros, kék bekecset is vett a ruhára.
Sietős volt az utunk, hajtottam a lovakat. Csak ébredésem után érhettük el a
fejlődő társadalmakat, mert álmomban nem.
Ha Freud lennék, kíváncsi lennék rá, minek köszönhetem agyam
működésének e bonyolult összetettségét pihenőidőben, s egzaktabbnál egzaktabb
magyarázatokat találnék ki a jelenségre.
Ha Lenin lennék, akkor már rég kipihentem volna magam.
Az indiaiak nagy
része nem beszél angolul. A hindi nyelv azonban magába olvasztotta az angol
nyelv egy részét. Például a számokat. A hindik angol számokkal számolnak. Egy
számot használnak csak a saját nyelvükön: do=2. Érdekes, hogy a víz hindiül
pani. A palackozott víz azonban pani-water (azaz vízvíz). Nem léteznek az
indiai nyelvekben a köszönöm, szívesen, bocsánat, elnézést, viszlát szavak.
Ezeket szintén az angolból vették át: tenkjú, welkam, szori, ekszkjuzmi, báj. Általában
a magasabb, sznob rétegeknél hallom ezeket a kifejezéseket. Az átlag indiai ezen
fogalmak kifejezésére a fejingatást használja.
Amikor megérkeztünk,
nem értettük őket, később megszoktuk a nagyon erős indiai akcentust.
Vannak azonban emberek, akik azt hiszik magukról, hogy jól beszélik az angolt,
s hadarnak, ők még mindig fárasztóak. Főleg, ha sokat beszélnek. Márpedig
Indiában mindenki sokat beszél. Folyamatosan beszélgetnek velünk az emberek.
Bármiféle gátlás nélkül kikérdeznek, megveregetnek, megcsipkedik az arcodat,
átölelnek. Eleinte furának tűnik az európai elidegenedett társadalmak után. Ha
megszokod, már fel sem tűnik. Sőt, ha megyek a tömött utcán, s előttem megáll
valaki, automatikusan, szó nélkül, finoman elnyomom az útból, ahogy náluk szokás.
Az emberek az utcán
élnek, egymást nem tekintik idegennek, nem félnek egymástól, mindenki készen
áll kapcsolatot teremteni mindenkivel. Bárki bármit megkérdez bárkitől. Annyira
természetes náluk a kommunikáció, hogy két ember megy egymással szemben az
utcán, bármiféle bevezető nélkül váltanak pár szót egy reggeli újsághírről,
majd köszönés nélkül továbbmennek. Ha felszáll egy család a buszra, az öledbe
ülteti a gyerekét. Vagy átkarolja valaki a válladat és rád támaszkodik,
miközben vársz a sorban, vagy odajön hozzád egy helyi és elkezdi magyarázni a
boltban, hogy milyen kekszeket tudok ott venni s melyik milyen fajta.
Egyáltalán nincsenek kommunikációs gátjaik. Egyáltalán.
Khajuraho arról
nevezetes, hogy vannak ott templomok, amiknek a falán kőférfiak és kőnők
szexualizálnak. Khajurahóban minden utcagyerek baszós kulcstartóval csencsel. A
turista orra alá dugja és csattogtatja a kis fém szerkezetet. Minden orosz vesz
magának legalább egyet.
A vidéki, hatezer
lakosú városkában minden tele van káma szútrával és annak kellékeivel. Ennek
kapcsán kicsit kitérek az indiaiak nemi életére. Az egyik templomban
beszélgettem egy bihari templomőrrel. Huszonöt éves lehetett. Eddigi életében
nővel még nem létesített nemi kapcsolatot. Évtizedek óta van már menyasszonya,
akit még soha nem látott. Elmondása alapján csak a házasság napján láthatja
először. (A szabályok szerint a házasság előtt öt évig nem találkozhatnak
egymással, ez a fiú azonban előtte sem látta a menyasszonyát.) Ezt mondta.
Persze Indiában sokan mondanak mindenfélét, mivel nem bűn a hazugság. A
templomőr azt is mondta, hogy Indiában a hinduk 97 százaléka a család által
kijelölt párral házasodik (egy bonyolult és egzakt asztrológiai számítás
alapján keresik meg a megfelelő párt). A maradék három százalék szerelmi házasságot
köt. A fiú szerint a hindu hagyományok jobbak, mert a tudományos módszer
alapján kötött házasságoknak nagyobb az esélyük a sikerre, mint a szerelmi
házasságoknak.
Több okból is arra
következtetek, hogy a férfiak a házasság előtt egymás karjaiban keresnek
vigaszt. Először is: hol máshol? Másodszor: a fiatal fiúk kézen fogva vagy
ölelkezve járnak az utcán, egymás ölében ülnek a vonaton vagy a padon - akkor is, ha van hely.
Harmadszor: amikor Angi nincs velem, a fiúk folyamatosan flörtölni, incselkedni
akarnak velem. Elmennek mellettem az utcán és puszikat cuppantanak mellettem a
levegőbe. Elég fura érzés, zavaromban szoktam mondani, hogy nekem feleségem
van, keressen egy szabad fehér férfit, ha egzotikus szerelemre vágyik.
Negyedszer: folyamatosan fényképezkedni akarnak velem, Angi nem érdekli őket,
volt, hogy megkérték, álljon ki a képből.
Intermezzo. Egy
átlagos indiai bolti eladónak magasabb a fizetése, mint egy magyarországi
tanárnak. Ellenben: egy fizetésből él a család, mert az asszony nem dogozik, ráadásul
tíz gyerekig meg sem állnak. Ennek következtében 10-12 családtag havi 300-350
€-ból tengeti életét. Havi 300 €-ból Magyarországon egy ember kb. megél. Bár a
népszaporulat csökkenésében ez szerepet játszhat.
Beszélgettem egy bennszülött tuktukossal:
IN: Hány éves vagy?
EU: Harminc.
IN: Hány gyereked van?
EU: Nincs gyerekem. (IN röhög.) Ez Európa.
IN: (Már nem röhög.) Jaja.
EU: Te hány éves vagy?
IN: Huszonöt.
EU: Hány gyereked van?
IN: Négy. (EU röhög.) Ez India.
EU: (Már nem röhög.) Jaja.
Beszélgettem egy bennszülött tuktukossal:
IN: Hány éves vagy?
EU: Harminc.
IN: Hány gyereked van?
EU: Nincs gyerekem. (IN röhög.) Ez Európa.
IN: (Már nem röhög.) Jaja.
EU: Te hány éves vagy?
IN: Huszonöt.
EU: Hány gyereked van?
IN: Négy. (EU röhög.) Ez India.
EU: (Már nem röhög.) Jaja.
Igaz, hogy
folyamatosan hazudnak az indiaiak, de sokszor nem azért, mert rosszat akarnak.
Nagyon gyakran tapasztalom, hogy csak azért hazudnak, mert segíteni akarnak.
Megkérdezem a
boltban, hogy van-e samponja, azt mondja nincs, de szemben a zöld házban
vehetek. Szemben a zöld ház egy muszlim lakóház. Kérdezem, ez a zöld? Igen,
igen, ott, ott. De ott nincs semmi, az egy lakóház. Igen, ott vehetek sampont.
A zöld ház muszlim lakója persze elküld a picsába.
Ha megkérdezem, mikor
érkezik meg a vonat valahova, az egyik azt mondja, a következő megálló, fél óra
múlva, a másik azt mondja, még három megálló, egy óra múlva. Szerintem az
indiai nyelvben, gondolkodásban nem létezik a „nem tudom” fogalom. Mindig
mindenre kell adniuk választ. Ha félrevezető, akkor is. Lehet, hogy ez a karma
törvénye.
Pár napja, azt hiszem
életemben először, egy idegen embernek megmutattam a középső ujjamat – utána
szégyelltem magam. A vonatállomásra akartunk menni tuktukkal. A fickó köpködve
esküdözött, hogy a hivatalos ár 100 rúpia, annál olcsóbban nem visz el senki.
Véletlenül tudtuk (ki volt írva), hogy a hivatalos ár 75 rúpia. Több
magyarázata van az esetnek: az öreg azt hitte, hülyék vagyunk, az öreg azt
hitte, nem tudunk olvasni, az öreg nem tudott olvasni.
Elég jól ismerjük már
az árakat, úgyhogy nagyon nehéz minket átverni. (Arról nem beszélve, hogy a
gyári termékeknek egyenáruk van.) Szinte minden nap iszunk az utcán valamilyen
gyümölcslevet vagy mást. Három deci narancslé 15 rúpia (forinthoz szorozd meg
néggyel, €-hoz oszd el 60-nal), bambuszlé 10 rúpia, tejes masala tea (csaj) 5
rúpia, túróval, tejjel és jéggel kikevert aludttej (lasszi) 10-15 rúpia. Ha
ennél drágábban adják, átvernek. Tudjátok, mennyiért akartak adni nekünk egy
pohár bambuszlevet Agrában? 100 rúpiáért. Ezen mindketten jót nevettünk.
Olyannyira jól mulattunk, hogy a hozzánk oroszul beszélő eladó zavarában
levitte 50 rúpiára az árát. Az üzletkötés ennek ellenére elmaradt.
Az utolsó hetünk Uttar
Pradeshben tele volt konfliktussal. A buszon ugyanannyit kért csomagonként a
rakodófiú, amennyibe maga a jegy került (a három csomag így többe került, mint
két ember). Kifizettem, különben nem rakta volna fel a buszra. Indulás után
aztán a hivatalos jegyszedőtől kértem a számlát a csomagokról, aki erre
leszidta a fiút. Én mosolyogva megveregettem a fiú vállát, amikor visszaadta a
pénzt. Angi kicsit dühösebb volt, mondta neki, hogy ezt jegyezték a karmájába,
és következő életében patkánynak születik vagy európai tehénnek és megeszik őt
a fehérek. Erre a fiú elkezdett imádkozni.
Angi egész gonosz
lett. Másnap egy majmot löttyintett pofán forró teával, mikor megtámadta őt egy
agrai tetőteraszon. A majomcsalád akkor támadott meg bennünket, amikor
hajnalban felmentünk a szállásunk tetőteraszára, hogy napfelkeltében csodálhassuk
meg a Taj Mahalt. Valószínűleg az volt a gond, hogy a tetőteraszon ragadt egy
kis majom. Az anyja azt hitte, bántani akarjuk. A kismajom is veszélyesebbnek
tűnt, mint egy átlagos kutya, az anyja pedig igazán félelmetes volt. Tehát
mindkettőt leöntöttük gőzölgő darjeelingi teánkkal, és méltóságteljesen
visszatértünk szobánkba, mielőtt a többi majom odaért.
Pár napja egy nagy
fekete kutya támadott meg Jaipurban, amikor hazafelé sétáltam egyedül egy
kihalt utcán. Mondtam neki, hogy hozzávágom a kezemben lévő GPS-t. Nem hitte
el, ezért megmutattam neki, hogyan fogom majd hozzávágni. Végül megjelent egy bennszülött, s mondta neki, "hal van a tarkódon, toljál szekeret", erre eltakaradott. A kutya. Szerencséjére, különben hozzávágtam volna a GPS-t.
Rajastan India egyik
legmelegebb része. Áprilistól szeptemberig itt nem nagyon látni fehér turistát
– ilyenkor a hőmérséklet akár az 50 fokot is megközelítheti – novembertől
márciusig azonban Rajastan a leglátogatottabb Indiai állam. A gazdaság alapja
az idegenforgalom. Itt vannak a sivatagok, itt élnek a turbános szikhek, a
tevét egyszerű haszonállatként használják, ez India egyik kulturális és
népművészeti központja.
Jaipurt rózsaszín
városnak nevezik. Igazából narancssárga. Amikor kérdeztük egy félszemű
muszlimtól, hogy miért van ez így, csak nevetett, s mondta, „it is pink, it is pink”.
Kellemes meglepetés volt, hogy Jaipurban senki nem akart átverni. Pedig három
napot töltöttünk ott. Senki nem akart lehúzni minket, mióta Rajastanban
vagyunk. Alig láttunk koldusokat, a kisgyerekek nem kiabálják kórusban, hogy
„mani, mani, mani”, a tuktukosok és riksákok pedig nem követnek minket
folyamatosan, hogy szálljunk fel a járműre.
Egyébként Jaipur egy
végtelenül unalmas, nyugatiasan gazdag városnak tűnt, de ott volt legolcsóbb és legfinomabb a mangó, 200 forint kilaja.
Udaipur egy aprócska
település, alig nagyobb Pozsonynál. Most kevés a nyugati, annál több a
bennszülött turista. Ide húzódnak Rajastan többi részéről, akik megtehetik,
hogy elmeneküljenek a nagy meleg elől. Itt legfeljebb 40 fokra kúszik fel
higanyszál az EU előtti hőmérőkben, ugyanis viszonylag magasan fekszik a város.
Goán Zsuzsi, egy
magyar lány, azt mondta, neki Rajastan jelenti Indiát: tevék, szikhek, hőség,
sivatag, kígyóbűvölők stb. stb. Tényleg jó hely.
Tegnap Polival
cseteltem, míg vártam a vacsorámat a tetőteraszon. Azt írta, főz nekünk otthon
gombás tokányt. Mialatt a paradicsomos aloo curryt ettem, erre gondoltam.
Varanasi. "Figyelj, Rashi, most nem érek rá. Kiáztatom a bivalyokat a Gangeszben, aztán visszahívlak."
Varanasi. A mosó mos, a gulyás napozik, a gyerek meg tereget.
Varanasi. Talán éppen ez a mi ágyneműnk.
Varanasi. Vagy ezek közül valamelyik.
Varanasi. "Bemenjek vagy ne menjek?"
Varanasi és Khajuraho között a vonaton.
Khajuraho. "Ha mögém kerül a pásztor, megrúgom."
Khajuraho. Szexi templony.
Khajuraho. Közelről a szexi templony fala.
Khajuraho. Azért fényesek a nő mellei, mert minden indiai megfogja. Szerintük szerencsét hoz. Szerintem csak elkopnak a nő mellei.
Khajuraho. Az istenek grupiznak.
Khajuraho. Angi egy indiai család körében. A kék ruhás nő az anyuka, a lila ruhás lány a gyereke, a szőke, kék szemű kisfiú pedig az öccse. Állítólag Nagy Sándor letett itt pár európait, északon a hegyekben élnek szőke, kék szemű indiaiak. A kisfiú apukája a makedón seregben szolgált germán zsoldos leszármazottja lehet.
Khajuraho. Oltár.
Khajuraho. Szexi templony, Bálint-napi hangulattal.
Khajuraho. Angi szerint kevés rólam a kép a blogon, mondta, tegyem ezt fel.
Khajuraho. Én és egy szexi templony.
Khajuraho. Oltár egy fekete istennel.
Khajuraho. Én és a templomőr, aki még nem volt nővel, de a káma szútra minden pozitúráját ismeri a falakról.
Khajuraho. Nő hajtja a csacsikat. Szárított szart hord szét a restikbe tüzelőanyagnak.
Agra. Napfelkelte. Angi.
Agra. Családi fotó.
Agra. Just the Taj.
Agra. Taj, too.
Agra. Bentről.
Agra. A hindu és a szikh őr beszélget: "Miért van turbán a fejeden?" "Hülye kérdés egy olyantól, aki a homlokát rúzsozza."
Agra. Nézd, hippi, nézd orosz turista, tudok egy trükköt: hol a kezem?
Itt a kezem.
Agra. Ez a ház fotogén.
Agra. Ezt láttuk a tetőteraszról, ahol megtámadtak a majmok.
Agra. Ha megnövök, saját bivalyom lesz.
Agra. Angi: "Are you from US?" US: "YEAH, USA! USA! USA!..."
Jaipur. A rózsaszín város kapuja.
Jaipur. Ha megnövök, saját vizslakecském lesz.
Jaipur. Fűszer és tészta.
Jaipur. "Vegyél tésztát, sápadtarcú, ne fotózz!"
Jaipur. Díszes kapu.
Jaipur. A félszemű muszlim magyarázza, hogy ez a szikh templony.
Jaipur. A félszemű muszlim szerint ezen a "pink" házon pont száz ablak van.
Udaipur. Ilyen helyen is laktunk. Ugyanannyit fizettünk érte, mint Kolkatában a bolhásért.
Udaipur. A tetőteraszon várjuk a reggelit.
Udaipur. Így szoktunk pihenni reggeli után.
Udaipur. Vár, szigetház, tó.
Udaipur. "Úgy lefejellek, de úgy lefejellek!"
Udaipur. Szellős város, slank Angi.
Udaipur. Épp slágergyanús dalszöveget költök: "Harapd a Gangeszt, Irén, bivaly az ott, nem szirén, harapd a Gangeszt Juci, ne légy nyuszi-muszi..." Cseh Tamás előadásában bírnám elképzelni.
Udaipur. Táncol egy lány.
Udaipur. Három lány táncol.
Udaipur. Végül kipörögnek, magukra hagyják a zenészeket.
Udaipur. Bábszínház.
Udaipur. Vénasszony, a fején 2 fazékkel, lerántja fogával a leplet a művirágról.
Udaipur. A vénasszony, fején 6 fazékkal, üvegen fog táncikálni.
Udaipur. Vénsszony, fején 10 fazékkal, körbe-körbe rohangál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése