Arequipa

A perui emberek erre a városukra a legbüszkébbek. Ha perui ember lennék, én biztos erre a városomra lennék a legbüszkébb. És nem csak azért, mert itt született Mario Vargas Llosa, hanem azért is, mert a spanyolok remek tereket, kőházakat építettek ide. Hódolatomat irántuk mondjuk így fejezném ki: „Köszönjük nektek, spanyol katonák, misszionáriusok, építészek, rabszolgatartók és himlősök, hogy az őseinkkel felépíttettétek ezt a csodálatos várost, ahol évente 250 ezer turista fordul meg, ami 15 %-a az egész perui idegenforgalomnak!” „Köszönjük!” Pars pro toto: és a közterületekre spanyol katonák kő- és bronzszobrait állítanám és a középületekre a peruihoz rendkívül hasonló spanyol zászlót is felaggatnám. Vagyis már nem, megelőztek...

Arequiában ugyanaz a közhangulat, mint Cuscóban: aki kedves, azért kedves, mert arra számít, hogy profitálni fog belőled. A többiek nem kedvesek. De maradéktalanul korrektek – mint mindenhol Peruban.

Nézzetek képeket…

A főtér, ahol a szökőkút vize soha nem apad el.

Ez mind krumpli. Külön krumpliárusok vannak.

A városi könyvtár.

Télikert a háztetőn.

Minden taxi ugyanolyon kis sárga csótány.

Esta casa no está en venta - ez a ház nem eladó.

A patakba tisztítatlanul ömlik a szennyvíz.

Jártatok már Spanyolhonban?

Ezt látnátok ott.

Llosa könyvtára.

"...gondolta, a cifra palota és a kék templom után most valami köztes megoldást választ."

Kicsit modernebb kőtér.

Kötemplom egy kőtér sarkán.

Liget, buja növényzettel.

A főtér - Plaza de Armas.

A katonák tere más szemszögből.

Diadalív.

Még mindig a főtér.

Piac, gyümölcsárusok. Ha kinagyítod, jobban látszik.

Kimeríthetetlen téma: főtér.

Angi rohadtul unatkozik, míg én fényképezek.