Miami Beach
Megérkeztünk utolsó állomásunkra az
Államokban. Tíz napot töltünk Miami Beachen, utána repülünk Limába. Miami
izgalmas hely: úszkálhatsz kosárlabda méretű medúzák között, ehetsz hamburgert
10 dollárért, lebukhatsz az anyahajó méretű sirályalbatroszok elől, leégetheted
tested puhább részeit tested keményebb részeiről, nézheted a napot stb. Ezért
aztán sok időm lesz bepótolni beszámolóimat. Írok majd indiánokról,
Hollywoodról, a Grand Canyonról, a nevadai sivatagról, égig érő bennszülött
fütyirengetegről, Windows képernyővédőkről, a 66-os route-ról, magyarul beszélő
mormonokról, félénk kígyókról, vérszomjas mókusokról, lapos skorpiókról.
De előtte egy kicsit Miamiról…
Az időeltolódás következtében
roppant fáradtan és érzékeink szerint roppant hosszú út után érkeztünk meg Miamiba
– pontosabban Hollywoodba, mi kicsit északabbra van. Mivel aznap reggel kellett
leadnunk a kocsit, előző este belevetettük magunkat a Salt Lake City-i
forgalomba, hogy autómosót keressünk. Szép új Toyota Corollánkat teljesen
leépítettük a három hetes nemzeti parkozás és indián rezervátumozás alatt. Nagy
nehezen ráleltünk egy autómosóra (kb. 5 percnyire a szállásunktól), a hazaút
azonban másfél óránkba tellett, mivel az amerikai városok utcái mind
ugyanolyanok, mivel az amerikai városokban 10 Broadway, 10 8th street,
10 200th street van, mivel a GPS-t otthon felejtettük. És mivel ez
történt, nem foglaltunk szállást Miamiban. S mivel ez történt, a reptéren
kellett éjszakáznunk egy arizonai testépítő, egy kínai házaspár (Amerikában minden
éjszakai reptéren és pályaudvaron van egy alvó kínai házaspár sok kofferrel –
ha őket látod, telepedj melléjük, a kidobók téged sem vesznek észre… nem tudom,
miért van ez így…) és egy folyamatosan öltözködő, McDonald’s-ban nevelkedett
kopasz fekete társaságában.
A reptéri wifin sikerült olcsó szállást találnunk a
Miami Beach-en. Mint kiderült, annyira olcsó, hogy tele van szlovák turistával.
Egy remek, nyolc ágyas szobában foglaltunk le két ágyat. Eddigi lakótársaink: egy lisszaboni
fiú, aki szerencsét akart próbálni, de nem jött össze neki, meg még halálra is
unta magát, ezért pár nap múlva repül Amszterdamba, merthogy az ingerdúsabb;
egy húsos orosz ikerpár, akik távozáskor terhességi tesztet hagytak az ágyukon;
két húsos lengyel lány, akik folyamatosan készülődtek valamire, majd mikor
elmentek, üresen maradt a szoba, s akkor rájöttünk, hogy csak bepakolták az
életüket (aminek része például egy negyed köbméternyi rózsaszín majom is); egy
angol fiú, aki eddig két hetet töltött diznilendben, majd három nap Miami után
visszament még egy hétre; egy surinami fekete (nagyon becses, a világon
igencsak kevés surinami él, Surinam nagy része ugyanis lakatlan); egy hosszú,
fekete hajú, roppant szimpatikus japán srác, akitől megkérdeztem, hogy
dél-amerikai indián-e (majd pedig szégyelltem magam, de hát perui
népviseletben üldögélt a szobában, amikor benyitottam... meg amúgy is…)
Szóval Miami...
Miami egy marhanagy kertváros egy
nagy sós víz partján, amibe mellesleg az emberek valamiért nagy előszeretettel
másznak bele…