2019. március 22.

Ennyi volt…

/kisgyerekes szülőként (kis)gyerekes szülőknek/

…gondoltam, amikor megszületett Mila. Nem baj, legalább lesz kivel játszanom, kiélhetem oktatási-nevelési ösztöneimet, növeszthetek pocakot, utána megpróbálhatok korszerű diétákkal ideiglenesen lefogyni és majd mesélhetek sokat, hogy milyen vagány voltam fiatalon – nem ám olyan, mint most. Ez is egy jó kis kaland. És elmondhatom, hogy jártam erre-arra, mesélhetek majd róla Milának. Lehet, hogy a sportfelszereléseimnek is hasznát veszi majd egyszer, mert én már túl öreg leszek…
Aztán úgy döntöttem, tévedtem. Logisztikailag ugyan más megoldásokat igényel, hogy bevonjunk egy kisbabát a nem kisbabás dolgokba, de bizonyos kompromisszumokkal megoldható.


Ilyen kompromisszum volt Marokkó is
  • miért pont Marokkó: nem Európa; kevesebb a turista, mint Európában megszokott, illetve vannak teljesen turistamentes övezetei; nem túl drága; Budapestről olcsó, egyenes járat van Marrakeshbe; meleg van télen; muszlim kultúrkör; infrastruktúrája és megfelelő közbiztonsága miatt alkalmas az egyéves gyermekkel való utazásra...
  • hátrányok: túlságosan érezhető Európa közelsége; a távolabbi, Ázsiai országokhoz képest sok a turista és jóval drágább is; kisbabával nem tartottam vállalhatónak a Szaharát és az Atlaszt, amik szerintem a fő érdekességei az országnak...


Babadolgok
  • Étel. Mivel már egyéves a gyermek, nagyrészt azt eszi, amit mi (persze pürésítve, sótlanul stb.), de vajon eheti Marokkóban is ugyanazt? Ezt rövidre zártuk: igen. A marokkói nemzeti ételek, a couscous és a tajine órákon keresztül párolódnak cserépedényekben. Ha egyáltalán lennének is benne veszélyes baktériumok, akkor sem valószínű, hogy túlélnének egy ilyen alapos főzést. Így aztán Mila naponta egyszer főtt ételt evett velünk. Reggelire az otthonról hozott kis zacskó babamüzlit kapta – ez kitartott három hétig, az utolsó adagot a repülőn ette meg hazafelé jövet. Nagyon szeret kenyeret, gyümölcsöket majszolgatni és mindent megeszik, ami ottlétünket nagyon megkönnyítette. A marokkóiak imádják a csípős ételeket, megkóstoltattuk Milával is, kiderült, hogy egyáltalán nem zavarja, sőt izgalmasnak tartja (nem a pikánsra gondolok, hanem a kifejezetten csípős chillire). Itthon azóta adtunk neki retekcsírát, mustárcsírát, sőt wasabit és mindet nagyon kedvelte.
  • Utazás. Kérdés volt, hogy mennyire viseli meg a kicsit a repülőgép, busz, vonat. Semennyire. Legtöbb esetben a háttérzaj következtében az út elején elaludt, az út végén pedig felébredt. Ha pedig néha ébren volt, akkor játszottunk, álldogált az ölünkben, nézelődött az ablakon, nem akart futkározni.
  • Közbiztonság. Ettől nem féltem, szerintem nem rosszabb, mint nálunk.
  • Higiénia. Ezzel volt a legtöbb gondunk, Mila kínzásként élte meg a fürdetést. Ahogy mi is. Az övét. A haját egyszer sikerült megmosnunk a három hét alatt. De mosdóban vagy lavórban azért minden nap tisztítottunk rajt egy kicsit, hogy ne legyen túlságosan hörcsögszagú. Az is fejtörést okozott, hogy most pont abban a korban van, amikor mindent a szájába vesz, ezért árgus szemekkel figyeltük minden mozdulatát és elég gyakran lefertőtlenítettük a kezét kézfertőtlenítő spray-vel. 
  • Alvás. Általában ezzel sem volt gond. A hangos marrakeshi medinát persze éjszaka ugyanolyan rosszul viselte, mint mi. A délelőtti alvási igényét toleráltuk, úgyhogy általában csak délben hagytuk el a szállást, onnantól kezdve viszont, ha aludni szottyant kedve, a kényelmes háti hordozóban tette. A nyakpárna állandó tartozéka volt a hordozónak.
  • Betegségek. Itthonról vittünk babagyógyszereket: rehidratáló por, lázcsillapító végbélkúp, hasfogó, nyákoldó, lázmérő, antibakteriális kenőcs, fertőtlenítő szerek. És kötöttem Milának egy mindenre kiterjedő biztosítást. Marokkóra ugyanazok az egészségügyi ajánlások érvényesek, mint bármelyik európai országra, ugyanazoknak a betegségeknek, ugyanolyan mértékben van kitéve. Bár a csapvizet csak forralva ittuk meg, a helyiek általában azt fogyasztották. Mellesleg: a születéskor várható élettartam magasabb, mint Magyarországon.
  • Cipekedés. Izgalmas feladat volt úgy bepakolni az egy darab 65 literes hátizsákomba, hogy ezen kívül ne legyen más poggyászunk, és ez is húsz kiló alatt legyen (ami a feladott poggyász maximuma). Az lett a vége, hogy hármunk dolgaival csak félig telt meg a hátizsák. Eleinte inkább az okozott gondot, hogy a sétálgatás közben 12 kilónyi élő teher és még vagy 5 kiló tartozék van a hátamon órákon keresztül. Egy hét alatt aztán megszokták az ízületeim és az izomzatom, ami azt jelenti, hogy fájdalommentesen végig tudtam túrázni vele egy alvásnyi periódust.
  • Közérzet. Indulás előtt azon tépelődtünk, hogy nem követünk-e el Milával szemben merényletet, meg fogja-e tudni valaha bocsátani ezt nekünk. Olyanokat mondtak nekünk, hogy a gyereket három éves koráig nem szabad sehova vinni, mert kicsúszik a talaj a lába alól stb. Utólag Judittal teljesen egyetértünk abban, hogy kifejezetten jót tett Milának az utazás. Ugyanolyan kiegyensúlyozott, mint előtte volt, a rengeteg inger következtében még nyitottabb, mosolygósabb, bátrabb lett, mire hazaértünk; a három hét családi együttlét következtében pedig azt érzem, sokkal közelebb került hozzám. Egyetlen nem várt következménye, hogy Milával azóta sokkal gyakrabban kell kimenni sétálni, mert ha nem, akkor az ajtóhoz rángatja a babakocsiját, másik kezében a napszemüvegét vagy sapkáját (amit előtte erőszakkal kellett ráadni) nyújtogatja felénk és indítványozza, hogy sétáltassuk meg.


Mila blogja
– Nézd, Mila, repülők.
„A Milát akkor mondják, ha akarnak tőlem valamit, a Mila ugyanaz, mint a Bogyóka és a Kukacka. A nézd unalmas szó, általában egy mutatóujjat tartanak elém. A repülő jó szó, azt jelenti, hogy a nem-anya, aki néha böködi magát az ujjával és azt mondogatja, apa, fel fog dobálni a levegőbe. A mutatóujj most messze van, nem tudom megharapni. Apa – mostantól ezt használom nem-anya helyett, mert rövidebb – nagyon örül valaminek és az ujja felé néz. Nocsak, ott az ujján túl egészen apró emberkék mozognak. Kisebbek, mint én. Egy nagy fényes dolog körül nyüzsögnek, biztos ők a repülők.”
– Egy ilyen repülővel fogunk repülni.
„Azt hiszem, értem. Az egyik apró emberke majd dobálgatni fog a levegőbe, mint apa. De nem túl pici ahhoz?”

„Ez elég kényelmes. Fekszem anya ölében, remek kis altató háttérzajt hallgatok, apa bohóckodik fölöttem, meg akar nevettetni, anya simogat és közben még olyan kellemes kis érzés is bizserget a hasamban. Azt hiszem, el fogok aludni, pedig milyen jó most nekem...”

„Furcsa, amikor elindultunk még hideg volt, most pedig meleg van. Vajon mennyit aludhattam? Lehet, hogy hetekig a dolgon voltunk, közben pedig nyár lett?”
– Nagyon bátor kislány vagy! Egy kis hős!
„Na igen, ez igaz. De most már tegyél le, meg akarom nézni, mi van arra! Nem hallod, tegyél le, de azonnal, mert különben...!"
– Mila, még egy picit bírd ki, nem engedhetlek el a kifutón, majd bent járkálhatsz kicsit.
„Tévedsz, elengedhetsz, úgyhogy tegyél le! Most! Akarom!!”
– Kukacka, ne sírj, kérlek, bírd ki még egy kicsit!

„Itt mindenki úgy mosolyog rám, mint apa és anya. Ez elég megnyugtató. Visszamosolygok. Na, azért nem kell puszilgatni, néni! Igen, aranyos vagyok, kedves vagyok, a világ közepe vagyok, de nem kell szájon csókolni, világos?! Mértékkel simogatni és ajándékozni persze szabad. Mondjuk jobban örülök a gyümölcsnek és annak az édes kis kenyérnek, amit anya croissant-nak hív, mer a sütiket és fánkokat apa megeszi a sarok mögött – megállj, csak tanuljak meg beszélni! De ne epret, miért pont epret?! Abból nem adnak, hiába követelem, sírok. Igen, a banán jó lesz, a paradicsom is jöhet, legfeljebb majd kicsiket harapok, hogy ne böfizzem végig apát a héja miatt, mert akkor annak is lőttek.”

„Úristen, emelj fel, hallod, apa, nem akarok lelépni erre a sárgás furcsaságra. A tulajdon gyermeked vagyok, hogy teheted ezt velem?! Sírni fogok! Mondtam, ugye, na most aztán meg a baj!”
– Nézd, Mila, ez nem veszélyes, jól fogsz szórakozni, ne félj, nem fog fájni!
„Nem, mi? Akkor magyarázd el nekem, miért süppedek bele és miért ilyen meleg?! Anya, te filmezel, miközben apa az életemre tör?! Nem szép dolog! Nevettek, Kukackátok pedig elmerül ebben a süppedős anyagban… Nem bírom idegekkel… Amúgy ti miért nem merültök el?”
– Na látod, nincs semmi baj, ez a homok, nagyon jókat fogtok együtt szórakozni.
„Érdekes… Egy kicsit belemerülök, de nem túlságosan, és lehet benne turkálni, ha pedig felemelem és utána kinyitom a kezem, akkor kifolyik belőle, miközben nem papi és nem is víz. Az íze leginkább az otthoni ház vakolatára emlékeztet, de annál sokkal sósabb… naaa, még kóstolgatom, hallod, ne szedd ki mindet a számból, mert sírni fogok! Mondtam…”

„Mi ez a hang?”
– Azok ott a sirályok, Mila. Mondd azt, hogy sirály! Vicces lenne, ha ez lenne az első szava…
– Sirály.
„Na, most minek örülnek ennyire?”

Fotók
Nem nagyon tudnám megállni, hogy ne rakjam tele Milás fotókkal a marokkói bejegyzéseket, de nem is akarom, az én blogom, nem kell tartanom magam a közösségi oldalakon kívánatos etiketthez. Akkor hát jó kalandozást Milával!


Boldogság a repülőn

Marokkóban

Ennek ezt a címet adnám:
"A gyermek II. Erzsébet egy narancsfa alatt"

II. Erzsébet anyával és apával 

Az első homokozás


A legjobb barát


Boldogság

Sirálynézés a lagúna fölött 

Ébredés utáni boldogság 

Szafi fjordok 

Ha ezt adtuk Milára, a helyiek még jobban szerették 

Turista nézelődik

 Turista elindult, hogy megnézze a II. Hassan mecsetet

Turista elfut a szülei elől

Engedj el, meg akarom nézni a riadot

Mila mindig ilyen arcot vág, ha egy felnőtt napszemüveget adunk rá