(+18) nehézkedési felesleg: 2012. március 18., vasárnap

Ha ropogósra sülsz, ne csodálkozz, hogy megkérdezik, finom vagy-e

Valamiért úgy érzem, ez most unalmas bejegyzés lesz. Nem mindig érzek így. Néha. Például most. Sztem nem unalmas. Fölösleges ezt írni, majd eldöntik az olvasók, h mit gondoljanak. Nem kell előre szabadkozni. Én pl. nem szeretem, ha az író előre „minősíti” önmagát, szabadkozik… Angi írta ezt bele.

Goán nyaralunk már két hete. A goai tengerpart az egyik legveszélyesebb a világon. A goai tengerpart a legvidámabb tengerpart a világon. A hőség rettenetes, a tenger zavaros, a kóbor kutyák mogorvák. Busszal érkeztünk meg Anjunába, ami egy kis hippi üdülőtanya Goa partján. A nagy kort megélt Mazda busz minden egyes apacsavarja fesztelenül táncolt minden egyes anyacsavarjában a kocsi belsejében dübörgő full-pszichedelikus trance és a mezőre csak nagyjából felfestett út miatt. Egészen komolyan veszik magukat, tényleg ordíttatják a róluk elnevezett zenét mindenfelé. Egy partin a parton azon gondolkodtam, hogy vajon a roppant sok decibelre ugrabugráló, festéket áruló helyi gyermekek (a festék arra kell, hogy a turisták magukra és egymásra szórhassák, fröcskölhessék) személyiségére milyen hatással van a mindennapi partiélettel való kapcsolat? Nálunk is járnak hétvégenként diszkóba a fiatalok, de mégsem minden nap.

Goa keresztény állam. Goán minden ismert drog olcsón, könnyedén és félig legálisan beszerezhető. 50 évvel ezelőtt még portugál gyarmat volt. A helyiek többsége európai ruhában jár. A nők között akad még szárris, de azok inkább Hampiból jött árusok.

Angi egyszer egy idősebb néni láttán, akinek a szárrija hasi tájékon nem tartott mindent, megjegyezte: „melleslegalábbis földig ér”.

A buszból láttam egy hatalmas billboardot. Fekete-fehér volt. Csupán egy arcot ábrázolt: Hitlerét. Ez volt ráírva: „A Hitler is a Hitler! A leopard is a leopard!” Nem tudom, mit jelenthet. Mondjuk: miért ne vállalhatná magát egy leopárd? Miért ne vállalhatná magát egy Hitlerrel?

Van két rendőrös sztorim. Az egyik álmaim megtestesülésének netovábbja. Láttam két zsarut kézenfogva, nádpálcával a hónuk alatt sétálgatni. Nagyon szépek voltak. Biztos nem szkinhedként kezdték az előéletüket.

A másik fura eset. Azt láttuk Bangalore-ban, hogy egy sarkon nagyon sok rendőr áll. Utána észrevettünk két nagyon elegáns, öltönyös fickót, ahogy életéért szaladva rohan a rendőröktől elfelé. Majd pedig azt látjuk, hogy az egyik rendőr előtol egy honda motorbiciklit a rendőrgyülekezetből, s földhöz vágja. Ekkor a zsaruk fogták a botjukat (Indiában minden rendőrnek van egy botja, amivel veri az embereket, ha mondjuk alszanak a vonatállomáson a földön vagy ilyesmi) és elkezdték széttörni a motorbiciklit. Ekkorra elég sok ember gyűlt össze, úgyhogy oszlatni kezdtek minket. Többet nem láttunk az esetből.

Leírom, milyen élményeitek lesznek, ha egyszer másodosztályon utaztok Indiában. Fehér ember Indiában nem utazik másodosztályon. Többet velünk sem fogtok ott találkozni. Tudjátok, milyenek a román személyvonatok? Ha tudjátok, akkor lehet valami sejtésetek az indiairól – persze csak a szerelvény állapotáról, nem az utazás minőségéről. Amikor beérkezik egy vonat az állomásra, az emberek megrohamozzák a másodosztályt. Ott nincs helyjegy. Az ablakokon rácsok vannak. Minden vagonon egy ablak van, ami nem rácsos: a vészkijárat. Ha a család utazik, kiküldi a legügyesebb tagját. Mivel a kocsikat zárt ajtókkal tolják be a startállomásra, egy lehetőség van: bemászni az ablakon. A családok legügyesebb tizenéves tagjai, egymással birkózva, tépve le a kocsi oldaláról próbálnak bemászni az ablakon. Mindegyikük övéből kendők lógnak. Amelyik bejut a vagonba, szalad végig a kocsin, s minden csomagtartóra feldob egy kendőt. A kendő jelzi, hogy le van foglalva. A családok általában csak az indulás előtt jönnek ki a vonatra, addig az ifjú titán védi (több-kevesebb sikerrel) a foglalásokat. A csomagtartó azért jó, mert ott az ember nyugodtan, fekve aludhat. Míg a lenti üléseken nyomorognak a szerencsétlen utazók. A vonatok mindig dugig vannak tömve. A menet közben felszállók már nem is keresnek maguknak ülőhelyet, rögtön a földre fekszenek. Mindenfelé kezek, lábak, rongyok, csomagok… Ha pedig fehér vagy, akkor szeretnének veled beszélgetni. A beszélgetés úgy néz ki, hogy egy ember kérdezget téged, majd pedig hátra adják egymásnak, s a kocsi végéből is hallod: „mit mondott?” Ha peched van, azt akarják, énekeld el a magyar himnuszt. Sokáig akarják ezt.

Jegyet venni sem egyszerű. Az emberek a sorban egymás hátán könyökölnek – szó szerint. Ha hagyok 10 centit magam és az előttem álló között, rám röfögnek, hogy miért nem megyek már, fenntartom a sort. Egyébkén a sort úgy képzeljétek el, mint egy korlátok közé szorított csordát.

Azt hiszem, múltkor írtam arról, hogyan bámulják meg az embert. Szájtátva nézik. Megállnak és bámulnak. Hubliban, ahol körülbelül három órát töltöttünk, körülvettek és úgy bámultak. Főleg Angit. Főleg férfiak. Goa egyébként tele van belföldi turistával, akik sétálgatnak a parton és fehér női seggeket fotózgatnak. Akármikor mentünk ki, mindig láttunk pár helyi arcot, aki úgy tett, mintha a tengert fényképezné, s amikor látta, hogy a lányok nem figyelnek, gyorsan csinált róluk fotót. Mások odajönnek, s megkérnek, hogy csináljunk közös fényképet. Úgy tesznek egy pillanat erejéig, mintha nagyon jó barátok lennénk, aztán szépen megköszönik és elmennek. Nem mondtam nekik, hogy az én hazámban a hozzájuk hasonlókat a kórházban fotózzák, hogy felmérjék a sérüléseiket, amik a magyar és a szlovák vendégszeretet megnyilvánulásai.

India jó hely. Bizonyos feltételek mellett javaslom látogatását. Hozz magaddal nagyon sok pénzt vagy minimalizáld a szükségleteidet és feledkezz meg minden, Európában megszokott komfortról.