Kéz a kézben

A videó nagyobb része Utahban, kisebb része Cuscóban készült.
(Jobb minőségben a YouTube-on: http://youtu.be/Qhct-k9E8r4)

Több tapasztalatra is szert tettem az utóbbi időben.

Ha Peru dél-nyugati részén megkérdezed egy szállodában, van-e wifijük, úgy tesznek, mintha nem értenék s rávágják, hogy van. Nincs.

Az agua caliente azt jelenti: ha a nap felmelegíti a vizet, akkor lesz.
A bennszülöttek szerint Angi hasonlít Ingrid Bergmanra.

Ha megkérdezed, mennyibe kerül a szállás, majd sarkon fordulsz, és azt mondod, caro, felére alkudhatod le.

Ha megkínálsz egy bennszülöttet piscóval (lásd a piscói résznél), rögtön elfogadja. Az első előtt azt mondja, mindig csak egyel iszik, az első után azt, hogy mindig csak kettővel, a második után azt, hogy mindig csak egyel, kettővel vagy hárommal; utána rázd le, ha nem tudsz spanyolul, mert gyorsul a mondanivalója, ami unalmassá válik egy idő után.

Nem kell elmagyarázni, hol van Magyarország vagy „Csehszlovákia”, mindenki vágja Budapestet és a csehszlovák föderáció felbomlását.

Ellenben fogalmuk sincs, mi az a merülőforraló (néhányan már láttak olyat a tévében).

Ha egyszer úgy döntenél, hogy a Titicacához mész nyaralni, két dolgot vegyél figyelembe:

1. a tengerimalac arrafelé étel, úgyhogy légy óvatos az ebédválasztásnál

2. vigyél magaddal pár hasznos dolgot: sok levegőt, nagy tüdőt és egy zacskó kokalevelet.

Titicaca

Vannak magasabban fekvő és vannak hajózhatóbb tavak is a Titicacánál, de magasabban fekvő hajózható tó nincs ezen a bolygón. Egyelőre. A litoszféralamezek mozgásától függően változik az aktuális helyzet.

Punóba érkeztünk, ami még a perui oldalon van. Puno egy kis település. Olyasmi lehet, mint Komárom. Kicsit szebb. És tisztább. És büdösebb. És hasonlóan izgalmas. Úgyhogy csak röviden…

Mivel kevés arrafelé a turista – a valamirevaló chilei hippik a sokkal inkább divatos Copacabanát válasszák 100 kilométerre nyugatra Punótól – az emberek sokkal kedvesebbek, mint például Cuscóban vagy a Machupicchu tövében. Puno volt eddig a legolcsóbb porfészek Peruban, amibe belebotlottunk. Képzeljétek, 50 centre jön ki egy teljes menü, például: hatalmas tányér fehér leves borjúhússal, spagettitésztával és hat fajta zöldséggel, amiből csak a krumplit ismerem fel; a főétel sült birkahús hagymasalátával, rizzsel és fekete krumplival; kísérőnek pedig a Dél-Amerika többi államában megvetéssel bírált fekete kukoricalevet, chicha morradát szolgálják fel. (A kukoricalevet a kokalevéllel egy listán említik. Pedig Peruban a gyerekek is isszák.)

Punóban az egyetlen érdekesség, hogy onnan lehet kicsónakázni a Titicaca-tó úszó szigeteire.

A szigetek igazából nem úsznak, hanem lebegnek. Nádból készítik őket. Négy cölöpöt levernek a tó fenekére, négyzethálósan madzagokat feszítenek közéjük, és nádkötegekkel szórják le. Naponta megismétlik a nádszórást, egészen addig, míg az alsó rétegek elkezdenek rohadni, ami „stabilabbá” teszi a szigetet. Ezután kihúzzák a karókat, a szigetet beterelik a tó belsejébe, lehorgonyozzák, könnyű nádviskókat helyeznek rá és várják a turistákat. Mivel a sziget alja folyamatosan rohad, naponta friss nádat kell szórni a tetejére. A Titicaca lebegő szigetein vannak kutyák, macskák, gyerekek, kofák, büfék, miegymás. A szigetek „talaja” meglehetősen süppedős, kicsit olyan, mintha szivacson járna az ember.

Minél inkább közeledsz a sziget széléhez, annál inkább elhanyagoltabb, azaz náddal kevésbé felszórt. Mindenkivel megtörténik, hogy legalább egyszer elkezd süllyedni alatta a talaj s a vízben találja magát. Ha mezítláb vagy, mint a sziget lakosai, akkor kevésbé kellemetlen, ha csínyankiban vagy, kellemetlenebb.

A Titicaca Punóból nézve.

Egyszemélyes lebegő sziget.

Sok őslakosnak nincs motorcsónakja.

Sok őslakosnak van motorcsónakja.

Az előadó mellőzi a PPT prezentációt. Épp kitérő választ ad a toalettet illetően.

A legifjabb szigetlakó.

Jobbról balra: Andrea, az egyik kolumbiai utazótársunk, aki még nem sejti, mi vár rá; egy perui rendőr, aki fegyvert hord az övébe csúsztatva, s aki később kórházba szállítja Andreát; Angi, romániai születésű, Magyarországra emigrált fizikatanár, aki egyre kevésbé fél a kutyáktól; Kristina, a másik kolumbiai utazótársunk, aki "ninnyának" hív minden pincért, kortól és nemtől függetlenül.

A lebegő szigeten éneklő indián asszony a fülét vakarja.

Szélfútta Angi.

Nem tudom, mi történik, de láthatóan vidámak vagyunk.

Andrea megtömte náddal a cipőmet, két percen belül pedig kiugrott a térde.

Copacabana

Punóból Bolíviába utaztunk, Copacabanába. Mint már említettem, az aprócska város a chilei hippik törzshelye. Rengetegen tanyáznak ott, mind csiricsáré ruhában járják a várost, sütiket és saját készítésű ékszereket árulnak, zenélgetnek. A chilei hippikhez majd még visszatérek Chilénél…

Copacabana tényleg jó hely. Szintén a Titicaca partján fekszik, persze a bolíviai oldalon. Kis porfészek, de az emberek kedvesen, világiasan hanyagok. Ha kérsz egy hamburgerszerúséget, szeletelt virslit kapsz krumplival. Ha megkérdezed a motelben, hol van egy másik, tisztább motel, készségesen útbaigazítanak. Ha a pénzváltóban nem tetszik az árfolyam, tanácsolják, hogy a bankban próbálkozz, ott jobban váltanak.

Állítólag Bolívia Dél-Amerika legszegényebb állama. Éppen ezért furcsállotam, hogy általában leszarják a vevőket. Mintha teljesen mindegy lenne nekik, hogy a vásárló náluk veszi-e meg a portékát vagy máshol. Ezen kívül Bolíviában a házak be vannak fejezve. (Talán már említettem, hogy a perui házak tetejéből vasrudak állnak ki, a legfelső emeletnek csak a falait húzzák fel. Ott tartják a kutyáikat, amik folyamatosan kukucskálnak és ugatják az utcát. Van egy elméletem: azért vannak a falak, hogy a kutyák ne essenek ki.)

Az indiánoknak töménytelen hajuk van. Az indián asszony két olyan varkocsba tudja befonni a haját, mint a kézzel esztergált kapanyél.

Spanyol típusú kapu.

Copacabana főterének temploma. Benne ül egy rendőr, aki nem engedi, hogy fényképezzünk. A kívülről puritán épületben van a legzsúfoltabban legdíszesebb oltár, amit valaha láttam.

A városban sok a bárány.

A városban sok a tehén.

A városban sok az indián.

Az turistairodában volt egy galamb. 

Majomarcú kacsa.

A Titicaca a város mögötti kálvária dombjáról.

Angi szuszog pár szerényet a domb derekában.

A kálvária tetején van hét kisebb és egy nagyobb kereszt.

Folyékony oxigén.

Az indiánok köveket halmoznak fel a kereszt lábánál.

A "bano" vécét jelent. Ez még mindig a kálvária.

 Téren üldögélő, eszegető városlakók.

Copacabanából áthajóztunk a Nap-szigetre. Hiba volt. Van egy másik elméletem is. A „napszigetturizmust” azért találta ki egy észak-amerikai agy, hogy a turistáktól pénzt csikarjanak ki. A jenki is jól jár és a helyiek is jól járnak. A napszigeten soha nem volt semmiféle kultikus, szakrális inka központ. Ez persze nem marad örökre így. Feltehetően pár éven belül a látogató, impozáns, prekolumbiánus időkből fennmaradt inka templommaradványokba botlik majd, amiket a helyiek a kreatív jenki finanszírozásából emelnek panelcikkekből pár éjszaka alatt. Jelenleg azzal kell beérnie a hülye turistának, hogy egy teljesen hétköznapi romházat fotóz le és azt látja el „Inka-templom” felirattal a blogján.

A bolíviai oldalon kevésbé autentikusak a dolgok, ennek a motorcsónakra épített nádkonstrukciónak kartonpapírból van a feje.

Sziget a Titicacán.

Evező ember a Titicacán.

Ha egyszer kurucinfós leszek, ez lesz a jelecském a szekrénykémen.

Út a szigeten.

Házak és kerítések a szigeten.

Szélfútta sziget.

Őslakos.

Az őslakos átmozdult.

Angi az úttal a háttérben.

Ez én vagyok. Mellettem fenyőszagú fák vannak. Nem tűlevelűek.

Nem csak a Machupicchu teraszos. A magashegyi inka területeken tulajdonképpen minden domb teraszos.

Inka templom.

Bolíviában olajhordókra szerelik a szigeteket.

A szigetek pedig nem otthonok, hanem vendéglátóipari egységek.

Egy brazil és egy portugál hippi a hajó oldalában, a hajó tetején chilei hippik irritálják az utazókat.

La Paz

La Paz a Föld legmagasabban fekvő fővárosa. La Paz volt az első teljesen európai-szerű város a kontinensen, amiben jártunk. Fura volt látni az indián rockereket, pankokat, deszkásokat, reppereket, csinibabákat és izomfiúkat. Sokkal színesebb, mint bármi, amit eddig láttam Amerikában (beleértve az Államokat is). Jó hely.

Kicsit az volt az érzésem a városból, hogy két dolgot lehet benne csinálni: megnézni három nap alatt vagy élni benne legalább egy évig. Két hetet nem érdemes ott tölteni, mert kevés arra, hogy igazán megismerd, de arra sok, hogy ne váljon unalmassá.

Angi folyamatosan csak gondolkodik, gondolkodik, gondolkodik, pislantpislantpislant, gondolkodik, gondolkodik, gondolkodik...

A karbantartók reggelente ellepik a várost, és serényen vakargatják az éjjelente képződő graffitiket és tageket.

Nem hinném, hogy egyenáram, de azért mégis fura.

Lefényképeztem, de nem tudom, mi az a méhkasszerű dolog.

A téglafalnak kő az alapja.

Szeretik a katonás szobrokat.

A modern negyed.

A főtér.

Itt forgatták a Szerelem a kolera idején-t.

Az egyetemi kollégium.

Bármelyik európai városképbe beleillene.

Sok a macskaköves kis utcácska.

 A hostelünk előcsarnákban volt kifüggesztve ez a monarchia idején készült térkép.

A szobánkról készült legelőnyösebb fénykép.