„Baszd meg, Zénón, a teknősbéka a kulcs!

Arisztotelész a szubsztancia ontológiai jellegének szükségszerűségeivel és esetlegességeivel foglalkozott – egyebek mellett. Arisztotelész nem szerette a koriandert, néha írt levelet az anyjának, amikor tél volt fázott vagy nem fázott, és tudta, hogy meg fog halni, de nem bírta elképzelni.

Arisztotelész ontológiai szempontból már 2300 éve nem szubsztancia, nincsenek attribútumai és móduszai – a nem-Heidegger szavaival élve: nem nem-szereti-a-koriandert, nem néha-ír-anyjának-levelet, nem fázik-vagy-nem-fázik-télen, nem tudja-hogy-meg-fog-halni és nem nem-bírja-elképzelni-hogy-meg-fog-halni. Tehát Arisztotelész 2300 éve nem Arisztotelész, tehát nem-Arisztotelész.

Megmagyarázom. A semmi nem lehet valami, a semmi semmi sem lehet, mert csak az létezik, ami valami, s a semmi hiányában ez szükségszerűen kitölti a teret, ami ezért mellőzni kényszerül a semmit. Ha pedig a tér telített, akkor a benne történő mozgás csupán illúzió (Érted, te fafejű eleai?! A teknősbéka!), nem igazi, amiből a következő megállapítás szűrhető le: ha Arisztotelész valaha is létezett volna, akkor a létezését megelőzően és azt követően is léteznie kellett volna. Mivel azonban tudjuk, hogy ez nem így történt-történik-fog-történni, kijelenthetjük: Arisztotelész soha nem létezett.

Konklúzió: ki az az Arisztotelész? Pontosítok: mi a fasz az, hogy arisztotelész?”

( Nem-Parmenidész - nem-krisztus e. 500, nem-Arisztotelész e. 180)