Azon gondolkodtam, írjak-e Bangkokról. Ha ezt olvassa valaki, nyilván úgy döntöttem, hogy írok valamiről, ami legalább közelít valahogy a városhoz. Azért sem akartam írni róla, mert már van róla egy jegyzet ezen a blogon és azért sem, mert Bangkokban sokan jártak már közületek, de legalábbis mindenki számára elérhető. Olcsó a repjegy, könnyen aklimatizálódik az ember, szuperjó a turista infrastruktúrája s Európához képest nem is olyan drága.
Meg aztán nem is történt velem túl sok dolog. Ami történt, az mind személyes jellegű, nem biztos, hogy bárkit érdekel.
PÉLDÁUL (ennek a fejezetnek az alcíme)
Amíg a vízumra vártam (kb. 6 órát), beültem egy parkba egy árnyékos fa alá. Még egy műmárvány asztalt is kifogtam, ami jól jött, mert írogatni akartam. A magányról írtam éppen. Változatlan formában másoltam be.
"Darjeelingben vagy Dharamsalában találkoztam 5 évvel ezelőtt két szlovák sráccal. Ők kb. 10 perccel azelőtt futottak össze. Mindketten magányosan utaztak. Így aztán mindannyian nagyon meglepődtünk ezen a véletlenen. Épp arról beszélgettek, milyen egyedül utazni. Én nem egyedül utaztam, úgyhogy elkezdtek kioktatni, hogy ezt mindenképpen meg kell tapasztalni, mert egészen más, mint párban vagy csoportban. Lehet, hogy csak irigykedtek, mert nekem volt kivel utaznom, nekik meg vélhetően nem. Azért a gondolat ott motoszkált azóta is a fejemben.
Féltem, hogy unatkozni fogok. Ezért például rengeteg entertainmentet hoztam magammal (10 évad South Park, szájharmonika, tablet, ebook, Bluetooth hangfal stb.), amik közül egyedül a zenét és az ebookot használtam eddig -- szórakozásra. A reggeli Brahms -- reggelit reggelizve a reggeli Bangkok reggeli folyópartján -- vagy a Bizottság a parkban, Bangkok üzleti negyedében, vízumra várakozva elég szürreális életérzés. Azt hiszem, élvezem.
Persze megvan a hátránya is az egyedüllétnek. Körülbelül 5 perce leült velem szembe egy nappal hippi, este ladyboy fiúcska és mindenképpen fel akarja szedetni magát velem. Kezdem bárdolatlannak és durvának érezni magam. Úgy teszek, mintha belemerülnék az írásba, ezért nincs időm felpillantani, mosolyogni és mélyen a szemébe nézni. Írnom kell, előbb láttam, hogy a kezemet nézi, addig sem szól hozzám. Mit írjak? Így nem jut eszembe semmi. Mit csináljak? Mit írjak? Hány óra van? Mehetek már a vízumért? Jaaaa!!! Látta, hogy leírtam a jaaaaaajt? Vajon tudja, mit jelent? Nem sértődik meg? Leléptem."
Pár fotót azért feltöltök még... (Főleg az itteni street foodról, hogy aki csak az otthoni thai kaját ismeri, legyen összehasonlítási alapja.)
Meg aztán nem is történt velem túl sok dolog. Ami történt, az mind személyes jellegű, nem biztos, hogy bárkit érdekel.
PÉLDÁUL (ennek a fejezetnek az alcíme)
Amíg a vízumra vártam (kb. 6 órát), beültem egy parkba egy árnyékos fa alá. Még egy műmárvány asztalt is kifogtam, ami jól jött, mert írogatni akartam. A magányról írtam éppen. Változatlan formában másoltam be.
"Darjeelingben vagy Dharamsalában találkoztam 5 évvel ezelőtt két szlovák sráccal. Ők kb. 10 perccel azelőtt futottak össze. Mindketten magányosan utaztak. Így aztán mindannyian nagyon meglepődtünk ezen a véletlenen. Épp arról beszélgettek, milyen egyedül utazni. Én nem egyedül utaztam, úgyhogy elkezdtek kioktatni, hogy ezt mindenképpen meg kell tapasztalni, mert egészen más, mint párban vagy csoportban. Lehet, hogy csak irigykedtek, mert nekem volt kivel utaznom, nekik meg vélhetően nem. Azért a gondolat ott motoszkált azóta is a fejemben.
Féltem, hogy unatkozni fogok. Ezért például rengeteg entertainmentet hoztam magammal (10 évad South Park, szájharmonika, tablet, ebook, Bluetooth hangfal stb.), amik közül egyedül a zenét és az ebookot használtam eddig -- szórakozásra. A reggeli Brahms -- reggelit reggelizve a reggeli Bangkok reggeli folyópartján -- vagy a Bizottság a parkban, Bangkok üzleti negyedében, vízumra várakozva elég szürreális életérzés. Azt hiszem, élvezem.
Persze megvan a hátránya is az egyedüllétnek. Körülbelül 5 perce leült velem szembe egy nappal hippi, este ladyboy fiúcska és mindenképpen fel akarja szedetni magát velem. Kezdem bárdolatlannak és durvának érezni magam. Úgy teszek, mintha belemerülnék az írásba, ezért nincs időm felpillantani, mosolyogni és mélyen a szemébe nézni. Írnom kell, előbb láttam, hogy a kezemet nézi, addig sem szól hozzám. Mit írjak? Így nem jut eszembe semmi. Mit csináljak? Mit írjak? Hány óra van? Mehetek már a vízumért? Jaaaa!!! Látta, hogy leírtam a jaaaaaajt? Vajon tudja, mit jelent? Nem sértődik meg? Leléptem."
Pár fotót azért feltöltök még... (Főleg az itteni street foodról, hogy aki csak az otthoni thai kaját ismeri, legyen összehasonlítási alapja.)
ez a világ legfinomabb dolga, gyümölcsös zselé.
ezért akartam visszamenni thaiföldre
halleves
frissen facsart mangólé
sörök. a középső 8 %-os és rizsből készült
és a csucsóra emlékeztet
yinyang macskák chinatownban
malac
ez volt a csúcs, adtak egy tányér tesztalevest és telepakoltad, amivel akartad (több nem fért rá a képre)
¿egyenáram?
vizköpő egy keresztény templomon
vacsora 1: hurmikaki, sárkány gyümölcs,
mandarin, rózsa alma, klasszikus mangó
vacsora 2: zöld mangó, fehér mangó,
zöld fajta rózsa alma