Tehén a garázsban I.

Az eredeti cím az lett volna, hogy cigányok meseországban, intertextuális utalással Alízra és a haverjaira, de akik nem ismernek engem, azt hinnék, rasszista vagyok, úgyhogy a figyelemfelkeltő címet más síkra tereltem, mint egy jó gulyás.

Tudjátok, mi az a kultúrsokk? Egy okoskodó kifejezés arra, ha egy sikátorban szembe jön veled egy tehén. Más megközelítésben kultúrsokk az, ha nem találsz sehol vécépapírt és belegondolsz az őslakosok mindennapjaiba. De kultúrsokk lehet az is, ha veszel magadnak egy dinnyét, az elárusító erősködik, hogy mindenképpen szemeket akar rá festeni, hazafelé úton mindenki kérdezgeti, hogy mi van a kezedben, otthon pedig rádöbbensz, hogy áldozati tököt vettél, ami arra szolgál, hogy földhöz vágd. Kultúrsokk az is, ha 80 forintért veszel kétszemélyes vacsorát, mert a kofának nem jut eszébe, hogyan mondják angolul a 120-at.

Mindennek ellenére valamiért elég hülye szónak tartom a kultúrsokk kifejezést. Ne vegyétek magatokra, ha ti előszeretettel használjátok. Én például életem egy bizonyos szakaszában gyakran használtam a pokolgép kifejezést, ami szintén irritálhatott egy csomó embert.

Chennaiban vagyunk. Egyelőre eléggé úgy tűnik, nem ismerik errefelé wifi-t. Ami nem kifejezetten baj. A hét milliós városban biztos van legalább nyolc internetezde.

Azon gondolkodtam, hogy mindig mindenhol a köznép, az egyszerű emberek életére voltam kíváncsi. Most először kezdett izgatni az elit. Feltehetően nemigen fogom látni a felső három kaszt tagjait. A nép a legalsó, negyedik kaszt tagjaiból (súdrák) és kaszton kívüliekből, az érinthetetlenekből (páriák) áll. Az érinthetetlenek kifejezés szó szerint értendő. Ezeknek az embereknek el kell(ett) kerülniük a három felső kaszt tagjait, nehogy megérintsék és beszennyezzék őket. Sokszor csengőt kellett a nyakukban hordaniuk, hogy a kasztok tagjai hallják a közeledtüket.

Fura társadalom. Bármerre mész, az utcán emberek fekszenek, alszanak, pihennek. Egész kis család fekszik a járdán: fiatal házaspár két gyerekkel. Esetleg egy teljesen pucér bácsi ül az út szélén és meditál – vagy haldoklik. Éjjel igencsak figyelned kell a léptedre, nehogy rálépj valakire egy sötét sikátorban.

A társadalomnak nem kell tolerálnia a koldusokat, a táradalomnak abszolút része a koldulás. Én még nem adtam pénzt senkinek, de tervezem. Annyian vannak, hogy nem tudom eldönteni, kin segítsek. A legnagyobb ellenállást azok fejtik ki bennem, akik rángatnak és fogdosnak és könyörögnek. A szomorúan néző emberek megsegítésére sokkal nagyobb hajlandóságot érzek.

A mocsok elképesztő. A legbüdösebb dolog, amit életemben szagoltam, a helyi halpiac. Angi elrohant, amikor megcsapta a szag. Összehasonlíthatatlanul büdösebb a kínai rohasztott tofunál és a száznapos tojásnál. A járdán nem közlekednek emberek, csak olyankor lépnek rá fel, ha pisilniük kell. Nem igazán lehet elmesélni ezt az chennai mocskot.

Az egészben a legkülönösebb, hogy egyáltalán nem tartom szörnyűségesnek vagy zavarónak, hanem jól érzem itt magam. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen körülményeket bárhol másutt a világban elviseljek. Valamiért nagyon szimpatikusak az emberek. Ha megkérdezed a kofától, hogy mi az a panírozott gömb, amit árul, félbetör egyet olajos markában és odaadja, hogy kóstold meg, s még ha eszedbe jut is, hogy hiánycikk a vécépapír, akkor is elfogadod és megkóstolod. Ha pedig nem ízlik, és tovább mész, mosolyog, nem haragszik. Nem azért adott kóstolót, hogy belekényszerítsen a vásárlásba.

Az indiai kaja egyébként fantasztikus. Ráadásul akkora adagokat adnak, hogy eddig még egyszer sem bírtam megenni. Közben pedig naponta csak egyszer eszünk, amitől úgy jól lakunk, mint a szitár, a nap hátralévő részében legfeljebb tejes teát (garam csaj) iszunk vagy gyümölcsöt eszünk.

Gondolkodtam rajta, hogy miért tűnnek olyan lazának és kedvesnek. Az emberek nyugodtan átsétálnak a 12 sávos úton, nem is nézve, jön-e valami. Ha hárman haladnak az út szélén, eszükbe sem jut libasorban menni: van kormány az autón… Úgy tűnik, szart sem ér nekik az életük. Spirituális magyarázat: valahogy át kell szenvedni ezt az életet még egy páriának és egy súdrának is, de minek aggódni egy szar élet miatt? Viszont azért már megéri aggódni, hogy a következő életben jó helyre szülessen, ezért a karmáját megpróbálja arra felé egyengetni. Pszichológiai magyarázat: ha bánt valakit, ha fél, ha aggodalmaskodik, nem lesz neki jobb. Úgyis szar az élet, miért tegye még szarabbá maga és mások számára? Az agressziót a tárgy hozzáértői szerint a félelem szüli. Ha nincs félelem, nincs agresszió. Társadalmi magyarázat: mindenki fölötte áll (mint említettem, akikkel mi találkozhatunk az utcán, kizárólag alacsony társadalmi kasztokba tartozhatnak), megszokta az alacsonyabbrendűséget és azt, hogy neki nem lehetnek vágyai. Valószínűleg a három aspektus egységesen érvénysül.

Az emberek nem bólogatnak és nem rázzák a fejüket, hanem ingatják. Mint a szent teheneik. A fejingatás jelenthet igent, helót, jó-t, köszönömöt, szivesent és a fene tudja még mit. Roppant különös gesztusnak tűnik egy európai számára első pillantásra. Leginkább az az érzésem belőle, mintha azt mondaná: hmmm, hmmm vagy ejnye-bejnye. Angi rendelt magának valami ételt. A pincér ingatta a fejét (amiről ma már tudjuk, azt jelentette: jó). Angi kérdezte: nincs ilyen kajájuk? A pincér megint ingatta a fejét (ma már tudjuk, azt jelezte: van). Angi rámutatott egy másik kajára, s kérdezte ilyenjük van-e. Fejingatás. Angi kérdezte, akkor mijük van. Mondták, hogy mindenük van, ami az étlapon szerepel. Akkor megint az első kaját kérte. Fejingatás. Angi kérdezte: van vagy nincs? A pincér folyékony tört angolsággal mondja: hevy és ingatja a fejét. Angi kérdezi, azért, mert csípős? Vagy mi a faszért nem akarja neki ezt a kaját felszolgálni? Na mindegy, bonyolult. Végül egy kínai srác rendelt neki valami kaját. A hevy egyébként azt jelentette: have we.

Az indiai kenyér neve talmiul naan. Más jelentése is van: E/1.

Elefántot nyalni jó nyugati szélben

Ismét Thaiföld

Bangkok egész jó volt első alkalommal és egész unalmas második alkalommal. Lényegében csak ültünk és vártuk az indiai vízumot. Egy kis cölöpházban laktunk az egyik kanális fölött. Alattunk krokodilméretű gyíkok úszkáltak. Többen is laktak abban a kis cölöpházban. Velük szoktunk sörözni. Mostanában jól futja sörre a pénzünk, mert egytől már részegek vagyunk, kettőtől hányunk. Az elméletem, hogy az európaiak az európai kaja miatt bírják az alkoholt. Mióta úton vagyok, gyakorlatilag semmi zsírosat nem eszem, fogytam nyolc kilót. Igen, biztosan ezért pörgök be fél liter sörtől, mint egy disznó. Remélem.

A cölöpházban lakott John. John amerikai. Nagyon izmos. Nem tudja, mióta van Thaiföldön, de állítása szerint biztos több mint egy éve. Ezen kívül John bikaszart csinál Thaiföldön, például két órán keresztül reggelizik. John arca egyébként rendkívül gyűrött.

A cölöpházban lakott Robert. Robert az NDK-ban született, ennek ellenére leginkább a Végtelen történet szivárványsárkányára hasonlít, ami tulajdonképpen egy nagy, rózsaszín, repülő kutya. Jelenleg repülőgép szerelő, de nagyon unja. Gépek helyett inkább emberekkel szeretne foglalkozni. Részegen Robert mindenkivel beszélget és azt hajtogatja, hogy ő egy német srác. Azt is hajtogatja, hogy németsége ellenére nem náci. Kedves fiú ez a Robert.

A cölöpház egy másik lakója volt Stephan. Stephan nagyszülei és az én nagyszüleim ugyanabban a birodalomban születtek. Stephan anyanyelve német, de állampolgári lehetősége volt olaszul is megtanulni. Az én anyanyelvem magyar, de állampolgári kötelességem volt szlovákul is megtanulni. Stephan egyébként punk és sportoló. És sokkal jobban billiárdozik, mint én. Ő is jó fej.

Sokan mások is megfordultak a cölöpházban a nyolc nap alatt, amíg vártunk a vízumra. Például egy hamburgi bácsi, akinek bőrharisnyája volt, egy svájci pár, akik felismerték a beszélgetésünkből, hogy magyarok vagyunk és mondták nekünk, hogy cipőfűző, egy heidelbergi pszichiáter lányka, akit megkapott egy majom, ezért folyamatosan injekciózta magát és a házasság előtti magányos csavargását élvezte Thaiföldön. És még sokan mások.

Kuala Lumpur

Igazán színes város. Mindenfélék vannak ott. Nagy felhőkarcolók, indiaiak, sok turista. Tetszett. Annak ellenére, hogy folyamatosan esett az eső. Kicsit olyan, mint Európa. Kivéve a rohasztott tofu szagát a piacon.

Nem tudok róla sokkal többet, mint amit a Wikipédián elolvashattok, úgyhogy megszakítom ezt a bejegyzést.

Ha jobban megfigyelitek, a hazacska alatt pihen egy krokodilmeratu gyik. Bangkok, downtown.

O az.

A bangkoki tomegkozlekedes legyorsabb es legolcsobb modja a gondolazas.

 A gondolabol ilyeneket lathatsz.

Folyo, kis hajoval.

Egy wat egy tornya.

Iskolaudvar.

Aranyra festik, a kenyesebb testreszeit pedig viraggal illatositjak.

Wat Bangkokban.

Lany es harangok.

Gongolo kislany.

Bangkok felulrol. Ezt latjak a papok.

Az Andaman tenger partjan ezt a tablat talaltam a szallasunk elott.

Az Andaman tenger.

Egy jobb kep az Andaman tengerrol.

A kokalevelet tartalmazo boliviai kola utan ismet bemutatok egy erdekesseget: kinai balzsam izu malaj kokakola. amit Kuala Lumpurban szereztem be. (A boliviai cocaquina sokkal jobb volt.)

Elefántot nyalni jó

Kambodzsa

Eddigi utunk csúcspontja. Kambodzsa piszkosul jó hely. A turistáknak ilyeneket szoktam mondani: very safe, the people are very kindly, peaceful and helpful, the food is very good. Meg hasonlókat. Nekünk ilyeneket szoktak mondani: the food and the water is dirty and smelly, eat just on the tourist place, not on the street, be safe, Cambodian deceive you. Meg hasonlókat.

Szerintem a kaja nem piszkos. Ellenben nagyon jó. Angival közmegeggyeztünk, hogy a legjobb, amit eddig Ázsiában ettünk. Először utunk során ettünk gulyást. Az volt a neve, hogy kwon ton ti. Vagy hueng top kip. És volt benne kicsi zöld tök meg limetta. És nem kenyeret adtak hozzá, hanem rizst. Ettünk lecsót, ami nem paprikából és paradicsomból készült és ettünk kolbászt, aminek curry íze volt.

Az volt az érzésem, hogy valami köztes kaját eszem, ami a francia gyarmatosítók és a khmerek konyhájának keveredéséből született. Nagyon izgalmas ízvilág. Sokkal változatosabb, mint amit eddig tapasztaltunk.

Az első kambodzsai élményem az volt, hogy Angi háromszor ment be a fürdőszobába és háromszor jött ki hozzám értetlenkedni, míg végül rájött, hogyan kell használni a zuhanyt. A zuhany egy vízzel megtöltött olajoshordó volt, amiben egy műanyag bili úszkált. A zuhanyzás legegyszerűbb módja, ha a bilivel locsolod magad. Anginak is ez volt az első izgalmas tapasztalata Kambodzsában. Háromszáz forintba került a szállás, ami egyébként egy családi ház volt, aznap túl sok vendéggel: a vendéglátónk saját ágyát ajánlotta fel, ha nála maradunk.

Második fura tapasztalatom az volt, hogy a szállásadónk nem tudott mit kezdeni a sztoicizmussal (sztoicizmus=vállrángatás). Folyamatosan azon fáradozott, hogy a kedvünkben járjon. Ezért folyamatosan döntésekbe kényszerített, aminek a végén ő kerül döntési helyzetbe, s ezt nem nagyon szokhatta meg. Mondjuk: lecsukjam a villanyt? Becsukjam az ajtót? Hozzak szúnyogriasztót? Stb. Mindre az volt a válaszunk, hogy nekünk mindegy. És mi nem értettük az ő meglepetését, és ő nem értette, hogy lehet nekünk mindegy. Nekünk tényleg mindegy volt.

A kambodzsai közúti forgalom szabályai elméletileg megegyeznek bármelyik nemangol európai ország közlekedési szabályaival, a városi forgalomnak azonban gyakorlatilag nincsenek szabályai. Az ember egyszerűen felül a motorkájára, biciklijére vagy autóba pattan és megy. Nincsenek sávok, ismeretlen a kanyarodási ív, a zebra és a szemafor (láttunk ilyeneket, de szerintem csak városkép imázs volt). Ott mész, ahol akarsz: csupán választás kérdése, hogy az úttest jobb vagy bal oldalán haladsz-e. Első pillantásra félelmetesnek tűnik, később azonban rájössz, hogy sokkal biztonságosabb, mint a szabályokból terhelt európai forgalom. A nemkurvaasszertív kambodzsaiak épp a szabályok hiánya miatt nagyon figyelnek egymásra. A nemkurvaasszertív kambodzsaiak nem akarnak senkit összetörni, még akkor sem, ha a törvény értelmében joguk lenne rá.

Angkor monumentális. Gondolkodtam rajta, hogy a Machu Picchu vagy Angor e a gigászibb. Nem tudtam eldönteni. De Angkorban jobban éreztem magam. Az inka műemlék folyamatosan hemzseg a turistáktól, Angkorban viszont volt, hogy egyedül másztam meg egy akkora templomot, amit kucsmaként rá lehetne húzni egy kisebb falura.

Úgy gondolom, egyszer majd visszatérek Kambodzsába, és akkor majd máshova nem is megyek, hanem maradok ott, amíg csak tudok.

Busszal koltozott egy csalad. A ket szemelyes agy vege lathato a kep jobb oldalan. 

Siam Reap csatornajaban halaszgato bennszulottek.

Tetveszo majmok.

Angi es mas majmocskak.

Angkor Wat.

Egy apro templom az Angkor Wat-ban.

Valami romok.

Angkorban mindenkinek van legalabb egy fotomachinaja.

Hazra nott fa.

Ez kivetelesen vilagi epitmeny.

Bringaval kozlekedtunk a romok kozott.

Vidamak voltunk.

Vigyazz, bottal jaro oregek!

Cambodia STOP

Kicsi gyik a furdoszobankban.

Ismet egy szakralis epitmeny belsejeben.

Profi koprofil.

Atnez a jobb mellen.

Aki megengedheti, motoros riksaval viteti magat romtol romig.

Angi ismet lenez.

Szinten vilagi rom. (Onnan lehetett megkulonboztetni, hogy a vilagi epitmenyeket buddhak helyett elefantok oriztek.)

Az elozo epulet a cseh jobb segitsegevel lett ilyen snassz kis rom.

Az egyik kiraly egyik haremholgyenek masa.

Kapu.

Japan turistaktol keregetnek a kislanyok. Egyikuk bogni kezdett, hogy adjanak neki penzt. Hozzank nem mertek kozeliteni, kesobb kiderult, hogy tolem feltek. A keregeto gyerekek altalaban elbujtak, ha kozeledtem felejuk. Angi csak akkor volt biztonsagban, ha melletem maradt. A jelenseg oka ismeretlen szamunkra.

Hat...

Elefant, tehat vilagi.

Oroszlan es kupola a lemeno nap fenyeben. :)

(Adtunk am a giccsnek.)

Normal szarvasmarhakat nem lattunk, de mindenhol voltak batengek (a kepen) es haziasitott gaurok  (gayalok). Az indiai szent tehen is gayal, nem a mi kedves, aprocska tehenkenk. Mindketto a bivalyra hasonlit leginkabb. 

Igy varjak a turistak a naplementet.

Ez a csomag cigi 50 forintba kerult. A felirat azt jelenti: szabadsag.

Elefántot nyalni jó (lehet)

Vettem magamnak egy apró zsebfüzetet Laoszban. Azért vettem, hogy rendkívül érdekes észrevételeim ne maradjanak le a blogról. Jegyzetelgetés közben azonban magáról a blogról feledkeztem meg. Ennek annyi haszna van, hogy sok jegyzet gyűlt össze, így félreteszem a politikai ökommentárjaimat. Ökomen.

Laosz

A Lonely Planet így nevezi: „az ezer elefánt és az ezer sziget országa”. Elefántból van 200, szigetből 4000.

Laosz és Thaiföld között a Mekong a határ. Miután átvitettük magunkat egy halászhajón a túlsó partra, fellélegeztünk a modern világ szabatos infrastruktúrájának fojtogató markától. És belecsöppentünk a drága nélkülözésbe. Ha valaki azt mondja nektek, Laosz olcsó, ne higgyetek neki. Ha valaki azt mondja, a laoszi emberek nem akarnak átverni, ne higgyetek neki. Laosz bizony drága és az emberek is sunyik a turistákkal. Az volt az érzésem, hogy a turizmus fellendülésével az árakat felnyomták a thaiföldi fölé, s rohadt nagyot akarnak szakítani. Igazából ez nem lenne gond, ha a thaihoz hasonló infrastruktúrával rendelkeznének. De Laoszban ugyanannyiba kerül egy fejtámla nélküli busz, mint Thaiföldön egy VIP járat. Ráadásul kétóránként megáll, a hatfős személyzet olajtól csatakosan, ordítva fekszik a szakadék szélén parkoló busz alá. Az egyik angolul beszélő bennszülöttől megtudtam, hogy elromlott a kormány. Egy 12 órás, hajtűkanyaroktól hemzsegő, betonozatlan, hegyi úton irányíthatatlanná válik a fejtámla és csomagtartó nélküli éjjeli busz (amiért ugyanannyit fizettem, mint az ágykabinos, autópályán közlekedő buszért Thaiföldön). Egy kis szappan a szarban, hogy gyakran le lehetett szállni elszívni egy cigit: a mellettem lévő ülésen egy feltűnően összehúzott szemöldökű bennszülött folyton nézett engem. Hátizsákja szájából egy machete nyele kandikált ki. Gondolom azért, mert nem fért bele. Ha pedig nem fért bele, akkor olyan negyven centis lehetett a pengéje.

Laoszban csatlakoztunk a whitemainstreemhez: vettünk két napos jegyet a Mekongra. Két napig ültünk egy 60 fős csónakban és csúsztunk lefelé agyalágyult részeg fehérek között. (Inkább a machete…?) Utunk kezdete óta ekkor láttunk először fehéreket ilyen töménységben. Megdöbbentünk, hogy milyen nagyok. A fehérek marha nagyok. Magasak és testesek. És nem elég, hogy testi előnyben vannak másokkal szemben, sokkal hangosabbak, agresszívebbek és asszertívebbek. Félelmetesek. A kis zöld lényecskék állatkatalógusában ez állhat: „A fehér ember a legvadabb és legkevésbé tiszta emberfaj. Nagyobb helyigényre van szüksége és erősebb ketrecre, amiben nincsenek törékeny és mozdítható tárgyak. Javasolt őket izoláltan tartani más egyedektől, ugyanis könnyen összetűzésbe kerülnek egymással.” Ilyeneken gondolkodtam a hajón.

Meg ilyeneken is: ha egy társadalom összes tagja tetovált, ez a tény szerepet kaphat a párválasztásban? Minél nagyobb, minél merészebb a tetkód, annál faszább vagy? A tetkó nélküli ember olyan, mint egy oroszlán sörény nélkül: komolytalan? Egy ilyen társadalomban lázadásnak minősül, ha nem tetováltatsz magadra? Vagy egyszerűen csak bekerülsz a lúzer kategóriába?

A hajón tudatosult bennem, hogy előző reggel miért ijedt meg az elárusító, amikor nem voltam hajlandó a kétszeresét kifizetni a szendvicsnek, amit adni akart. (Ez például egy átveréses történet.) A hajóútra mindenfelé lehetett jegyeket venni Huaxycsangban. Az ígérte nekünk egy bolti eladó, hogy nála 250000 kip helyett 240000-ért vehetünk jegyet a másnapi útra, amiben benne van két szendvics és egy fürt banán (ebből 20000 a szendvics és a banán). Másnap elmentünk és hajójegy helyett csupán két szendvicset nyújtott át 35000 kipért. Először nem értettük. Megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy valamit biztosan félreértett. Amikor aztán elkezdett takarózni azzal, hogy ne haragudjunk, rosszul beszél angolul, biztos félreértettük őt, elkezdtem hasonlítani a kis zöld lények katalógusának illusztrációjára. Nem tartom magam félelmetesnek, de ő láthatólag összetört a ránehezedő súly alatt.

Igaz, hogy Laoszban gyakori az átverés, de soha nem mernek vitázni veled. Ez szerintem mindenhol így van, ahol nem fehérek élnek.

Laoszban a turistáknak a kofa más áron adja a portékáját, s inkább nem adja el fehérnek, de nem viszi le a normál árra. Ezt nem tartom jó üzletpolitikának. (A kis zöld lények katalógusának illusztrátora a földi humorban szerzett ismereteit fitogtatva a laoszi kofákat felhúzott orral ábrázolja, akin a sarok mögül nagyfogú francia turisták nevetnek ujjal mutogatva. Az illusztrátor a franciák franciaságát úgy ábrázolja, hogy egyikük zsebéből kilóg egy cetli, amin az olvasható, hogy „Liberte, fraternite, ega”. Az illusztrátor rendkívül elégedett magával. Az illusztrátor nem tudja magáról, hogy sznob.) A fehérek tudják, hogy a helyiek ki akarják csalni a pénzüket – rengetegen figyelmeztettek minket és mi is másokat – ezért hivatalos boltokban vásárolnak, ahol fel vannak tüntetve az árak. A benzinkúton olcsóbban jutsz főtt kajához, mint a piacon!

Vannak azért jó dolgok is Laoszban. Például a sör. Igazából a sör mindenhol finom. Európában úgy tartják, az USA-sör nem jó. Köpjetek le, de szerintem a legjobb sörük az amcsiknak van. Legalábbis én még nem ittam jobbat. Pedig Kambodzsában ittam végre szlovák sört. Igaz, hogy Cambodia címkét ragasztottak rá. De szerintem Zlaty Bazant volt. Ez fura sztori. Nem tartom magam ínyencnek, úgy gondoltam, hogy sör=sör. Megiszom még a magyart is. Sok-sok sört megkóstoltam mindenfelé. Majdnem mindegyik ízlett. Alig tudtam különbséget tenni. (Igazából csak az USA-ban éreztem, hogy az valami marhajó, amit iszom.) És mégis, amikor megkóstoltam a Cambodiát, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy csehszlovák kocsmában ülnék. Először nem is értettem, mi olyan fura azon a sörön és miért ízlik annyira. Angi ugyanígy érzett. Ez fura, nem? By the way: Arequipában, Peruban beszélgettünk egy New York-i vietnami sráccal, akinek a kedvenc söre a Cambodia. Tulajdonképpen ezért kóstoltuk meg. A Cambodia a legolcsóbb sör Kambodzsában.

Laoszban biztonságos a városi közlekedés. Annyira rosszul vezetnek, hogy amikor közeledik valaki a járda széléhez, az autó lassít, mert megijed, hogy ilyen közel került hozzá a gyalogos. A biciklizés ezért rendkívül biztonságos. Az autók lelassítanak melletted, átmennek a szomszéd sávba, s az asszertív fehérek a hatsávos vientiáni kereszteződésben is könnyedén tudnak manőverezni bérelt bringáikkal. Az úttesten a legegyszerűbb úgy átkelni, hogy egyszerűen elindulsz, úgyis megállnak. Sokszor óvatosan bámészkodó helyiek hadát vezettük át az úttesten, akik a nyomunkba szegődtek, amikor leállítottuk a forgalmat. Európában már halottak lennénk. Vagy elgyúrtak volna minket, vagy kiszállnak az autóból jogaikkal jogtalanul visszaélő fehérek és agyonvernek.

Ránk szállt az egyik szállóban egy sereg kislány. Kényszerítettek, hogy beszélgessünk velük. Kérdezték Angit, hány éves. Mondta, hogy cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt. Mondták neki, hogy azt akarják tudni, hány éves. Mondta Angi, hogy cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt. Ekkor mutogatni kezdtek. Körülbelül azt mutogatták: én 13, ő 14, ő 7, ő 28, te mennyi? Angi cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt maradt. De megértettük a problémájukat, amikor a 28 éves öregasszonyra mutattak. Egy európai nehezen találja ki a helyiek életkorát. A huszonöt éves fiúk általában még nem éltek tizenhat évet sem. Engem mindenhol fura szakállas gyereknek néztek a tőlem általában jóval fiatalabb, korosodó ifjak. A korombeli laosziak többségének már van unokája.

Dél-kelet Ázsiában először Laoszban néztünk tévét. A pályaudvaron vártuk a reggelt és mereven bámultuk a fejünk felett a 300 colos plazmatévét. A tévében férfiak sírtak. Egyikükön sapka volt, megpróbálta eltakarni az arcát. Egyszer csak benyúlt egy rendőri karszalagot viselő kéz, a fickó kapott egy kokit, majd a kéz, a sapka és egy marék haj ismét eltűntek. Erre fogok majd gondolni otthon, ha úgy érzem, jogtalanságot követnek el ellenem.

A tévében reklámok is voltak. A reklámokban kifehérített és kerekszemű helyi sztárok csipszeket kóstoltak meg majd összerogytak az élvezettől. Más reklámokban a kifehérített helyi sztárok fehérítővel kenték be az arcukat, hogy még öntudatosabban és most már igazán boldogan szállhassanak be a kedilekkbe a gyönyörű mesztic lány mellé, akinek a retiküljéből kikandikál a fehérítő zselé.

Múltkor benéztünk Thaiföldön egy fehérítő szalonba. Egy fő kifehérítése 150 €-ba került, pároknak akciósan 250 €. A várakozók egykedvűen játszottak érintőképernyős telefonjaikkal. Szerintem én vagyok az egyetlen ezen a kontinensen, akinek nem érintőképernyős a telefonja, de biztos, hogy Angi az egyetlen, akinek nincs telefonja. Nem tudom, honnan szerzik, de a garázsban lakó, lakása előtt főző ételárusnak samsung galaxy-ja van. Megfigyeltem. Szerintem mása sincs, csak érintőképernyős telefonja és egy rozsdás wokja.

Az az érzésem Ázsiából, hogy rákényszerítettük magunkat, Európát, a kultúránkat, utána elengedtük a kezüket, s érdeklődve figyeljük, hogy boldogul a gyerek a tetrisszel. A gyerek pedig azt látja a tévében, hogy a fehérek tévét néznek, ezért tévét kell néznie, azt is látja, hogy a fehérek faszagyerekek, ezért kifehéríti magát, hogy ő is faszagyerek legyen. És közben kimarad az életéből, hogy a fehérek mekkora lúzerek, néha-néha megdöbbenve veszi észre, hogy milyen szánalmas tud lenni a nyugati ember. Mondjuk amikor részegen verekedni kezd egymással két fehér az utcán Bangkok turista negyedében. A helyiek pedig teljesen megrökönyödve figyelik, nem szólnak, nem beszélnek, csak nézik tágra nyílt szemmel, ők még soha nem láttak ilyet. Náluk a verekedés sport, úgy hívják thai box. Arra szolgál, hogy szórakoztassa az embereket.

Buddhista novendekek egy bodeban a hegy tetejen.

 

Annyira fotogenek...

Angi a nyomukba szegodott.

Vientian kozepen egy kis rom.

Asszertivitasunk teljes tudataban.

Hianyozni fognak...

Eredeti csomagolas. 

 

 Nagy melo volt feltorni. A fiatal kokusz belseje gumicukor szeru. Kanallal lehet kienni. A padlon a csik a svaboknak jeloli a hatart - valamiert nem mernek atlepni rajta.

Hasznalat elott a bicikliket meg kellett javitanom.

Valami dombon, ahol buddhistak elnek.

Templom, tele szvasztikaval.

Szabadpiacos kommunizmus.

STOP

Mekong.

Mekong.

Mekong.

Angi.

A hajonk.

 Mekong.