"A másikkal ment el:
menni láttam én.
Édes a szél mindig,
béke int felém.
Szemem fáj azóta,
menni láttam én!


A másikra vágyott,

míg nyílt a virág.
Bimbós csipkebokron
egy dal lebeg át.
A másikra vágyott,
míg nyílt a virág!


Csókját a másiknak

adta hevesen:
narancsvirág holdja
úszott a vízen.
S véremtől a tenger
nem áradt ki, nem!


Útján a másikkal

öröklétbe ér.
Édes egek várják.
(Isten szólni fél.)
Útján a másikkal
öröklétbe ér!"
(A verset Simor András fordította és Gabriela Mistral írta)

Mellesleg: a pozsonyi SNP teret és a magyarországi érvényesülési lehetőséget követően a chilei határon is előny, ha anyád és apád fehérnek nemzett…

Santiago de Chile

Santiago de Chile Chile fővárosa. Ha Nepál háromdimenziós és Magyarország kétdimenziós, akkor Chile egydimenziós: csík, aminek vaktérképén egy középszerű kisdiák, középszerű arányérzékkel könnyedén be tudja jelölni az összes chilei várost. Chilének ezen kívül a domborzatát is könnyű megtanulni: keleten hegy, nyugaton síkság és tenger. A klíma északról dél felé haladva lineáris: sivatagi, mediterrán, óceáni, sarkvidéki.

Santiagóban körülbelül kétszer annyian élnek, mint Budapesten (ellenben négy metróvonala van). Santiagóban fele annyi diák tanul, mint Budapesten. A fele annyi diák miatt viszont jelen pillanatban le vannak zárva az utcák és mindenfelé rendőrkordonokat állítottak, ugyanis a feleannyi diáknak a kétszer akkora városban nem tetszik, hogy az állam be akarja vezetni a tandíjat. Ma szemtanúja voltam, ahogy a fele annyi diákot könnygázzal és gumibottal próbálták lebeszélni a tiltakozásról. Ez a párbeszéd már több mint egy hete tart, de a pestinél háromszor nagyobb és hatékonyabb militária még mindig nem győzte meg a pestihez képest fele akkora diáksereget az igazáról.

Santiago ez első tényleg európai-szerű város, amivel találkoztunk a kontinensen (beleértve az USA-t is). Leszámítva azt, hogy: az utcák tele vannak fegyveres katonákkal és rohamkocsikkal; kevés a kocsma; a biznisz hasonló szerepet játszik a társadalom életében, mint az USA-ban; a nem chilei VISA kártya csak három bankban érvényes; az emberek semmit nem köszönnek meg és soha nem mondják, hogy bocsánat; az emberek nem félnek egymástól és az államhatalomtól és az előítéletektől; jobbak az autók; több a hippi; kevesebb a szőke.

Ha szereted az állatokat, ne menj el a santiagói állatkertbe (menj a pestibe). Viszont megnézheted Pablo Neruda házát.

36 órát utaztunk az Atacama-sivatagban. Közben láttunk néhány oázist. Ezek úgy keletkeztek, hogy a völgyek foglyul ejtik az óceánpárát, ami elegendő nedvességet biztosít a találékony fauna megtelepedésének.

Ezt egy oázisban fotóztam. A sivatag kreatívvá teszi a lakóit: soha nem jutott eszembe, hogy egy házra lehet még házat építeni.

Sivatag.

Hosszú az út, rosszalkodunk.

Santiagóban karácsony fogadott minket.

A karácsony szelleme.

Egy izzadó télapó.

Ilyen lehetne ma Budapest, ha a magyarok nem arra kíváncsiak, hol nyugszik a nap, hanem arra, hol éltek az óriáslajhárok.

Gabriela Mistral, a chileiek büszkesége, az első dél-amerikai, aki irodalmi nobelt kapott.

A képen a költőnő hátat fordít a valóságnak. Nem törődik a kőmíves kelemenekkel, a szuper máriókkal, az  ültetvényeken félmeztelenül sírdogáló indiánokkal, sőt, még a gyökér európaiakkal sem.  Ő hedonista. Pedofil papnak öltözve mustrálja a bennszülött asszony tején felcseperedett meztelen fehér gyermekeket.

Foto casual.

Foto casual.

Krisztus a tetőn.

Ha eddig még nem tudtad volna, milyen az a csörögefánklyukfejű...

Két lusta macska.

Zsinóron rángatható Che. Fidel is elégedett lehetett volna.

A köztársasági palota. A chilei mellett az ott nem a perui zászló, hanem a spanyol.

Lila koronájú fa.

Chilei flamingók. Szabadban a bolíviai hegyekben láttunk ilyeneket, 5000 méter felett. (Lásd a Bolívia címkénél.)

Korlátról elrugaszkodó páva.

Túlélte.

Black swan.

Ez nem strucc.

A gibbonokat azért tartják ritkán állatkertben, mert roppant hangosak, zavarnák a többi állatot.

Ez a kenguru a valóságban akkora, mint egy ló és olyan veszélyes, mint egy krokodil.

Arequipa

A perui emberek erre a városukra a legbüszkébbek. Ha perui ember lennék, én biztos erre a városomra lennék a legbüszkébb. És nem csak azért, mert itt született Mario Vargas Llosa, hanem azért is, mert a spanyolok remek tereket, kőházakat építettek ide. Hódolatomat irántuk mondjuk így fejezném ki: „Köszönjük nektek, spanyol katonák, misszionáriusok, építészek, rabszolgatartók és himlősök, hogy az őseinkkel felépíttettétek ezt a csodálatos várost, ahol évente 250 ezer turista fordul meg, ami 15 %-a az egész perui idegenforgalomnak!” „Köszönjük!” Pars pro toto: és a közterületekre spanyol katonák kő- és bronzszobrait állítanám és a középületekre a peruihoz rendkívül hasonló spanyol zászlót is felaggatnám. Vagyis már nem, megelőztek...

Arequiában ugyanaz a közhangulat, mint Cuscóban: aki kedves, azért kedves, mert arra számít, hogy profitálni fog belőled. A többiek nem kedvesek. De maradéktalanul korrektek – mint mindenhol Peruban.

Nézzetek képeket…

A főtér, ahol a szökőkút vize soha nem apad el.

Ez mind krumpli. Külön krumpliárusok vannak.

A városi könyvtár.

Télikert a háztetőn.

Minden taxi ugyanolyon kis sárga csótány.

Esta casa no está en venta - ez a ház nem eladó.

A patakba tisztítatlanul ömlik a szennyvíz.

Jártatok már Spanyolhonban?

Ezt látnátok ott.

Llosa könyvtára.

"...gondolta, a cifra palota és a kék templom után most valami köztes megoldást választ."

Kicsit modernebb kőtér.

Kötemplom egy kőtér sarkán.

Liget, buja növényzettel.

A főtér - Plaza de Armas.

A katonák tere más szemszögből.

Diadalív.

Még mindig a főtér.

Piac, gyümölcsárusok. Ha kinagyítod, jobban látszik.

Kimeríthetetlen téma: főtér.

Angi rohadtul unatkozik, míg én fényképezek.

„Baszd meg, Zénón, a teknősbéka a kulcs!

Arisztotelész a szubsztancia ontológiai jellegének szükségszerűségeivel és esetlegességeivel foglalkozott – egyebek mellett. Arisztotelész nem szerette a koriandert, néha írt levelet az anyjának, amikor tél volt fázott vagy nem fázott, és tudta, hogy meg fog halni, de nem bírta elképzelni.

Arisztotelész ontológiai szempontból már 2300 éve nem szubsztancia, nincsenek attribútumai és móduszai – a nem-Heidegger szavaival élve: nem nem-szereti-a-koriandert, nem néha-ír-anyjának-levelet, nem fázik-vagy-nem-fázik-télen, nem tudja-hogy-meg-fog-halni és nem nem-bírja-elképzelni-hogy-meg-fog-halni. Tehát Arisztotelész 2300 éve nem Arisztotelész, tehát nem-Arisztotelész.

Megmagyarázom. A semmi nem lehet valami, a semmi semmi sem lehet, mert csak az létezik, ami valami, s a semmi hiányában ez szükségszerűen kitölti a teret, ami ezért mellőzni kényszerül a semmit. Ha pedig a tér telített, akkor a benne történő mozgás csupán illúzió (Érted, te fafejű eleai?! A teknősbéka!), nem igazi, amiből a következő megállapítás szűrhető le: ha Arisztotelész valaha is létezett volna, akkor a létezését megelőzően és azt követően is léteznie kellett volna. Mivel azonban tudjuk, hogy ez nem így történt-történik-fog-történni, kijelenthetjük: Arisztotelész soha nem létezett.

Konklúzió: ki az az Arisztotelész? Pontosítok: mi a fasz az, hogy arisztotelész?”

( Nem-Parmenidész - nem-krisztus e. 500, nem-Arisztotelész e. 180)