Cusco

Limát nem teszem fel a blogra, sokszor nekifutottam, írtam róla pár oldalt, de valahogy nem akart összejönni. Lehet, hogy majd később, ha megérik, tán tudni fogom, hogyan, hol kezdjem el...

Szóval Cusco...

Háromszor kérdeztünk vissza, hány óráig tart az út Limából Cuscóba. Háromszor válaszolták ugyanazt: huszonnégy óra (veinti quatro hores, talán). Hihetetlen, soha nem ültünk még ennyit buszon.

Délután fél kettőkor indultunk. Mindössze kétszer álltunk meg egész idő alatt. Nem értem, hogyan bírták a sofőrök, nem értem, hogyan bírtuk ki mi. Az út összesen 982 kilométer volt, légirányban 520. Pirkadatkor mindketten arra ébredtünk, hogy nem kapunk levegőt. A GPS azt mutatta, 4200 méter magasan járunk. Valahogy a hangunk is gyengébbnek tűnt. Fokozatosan felébredt az egész busz. A gyerekek – tele volt kisgyerekkel a busz – mind sírni vagy hányni kezdtek. Teledőlt hányásszaggal a jármű. A limai bolhapiac után ez nem zavart minket annyira, amennyire a pesti metróban zavarhatna. Angi lábánál a busz motra öntötte magából a meleget, mögötte egy oszlop (!), az előtte ülő nő az ölébe fektette az ülését, miközben háromkanyaronként hányatta a kislányát (a kanyarokban nem csak a gyerekből dőlt a zacskóba, hanem a zacskóból is szerteszét, amikor pedig megtelt a zacsesz, hopp, ki az ablakon a tekercsnyi vécépapírral együtt, amivel a kezükről, arcukról, ruhájukról törölgették a valamikori inkakólát és karamellás kalácsot). Mivel hátul az ötösben ültünk, én lakótársat kaptam, aki bátran költözött be a "házamba" és nyolc órán keresztül tátott szájjal horkolt felém. Meg ilyenek.

Az egyik éjjeli megálló Nasca volt. Nem láttuk a rajzokat, de nappal sem láttuk volna, úgyhogy nem bánkódtunk. A másik egy útszéli fogadó. A harmadik már Cusco. Rendkívül szép város. Körülbelül 3400 méterrel a tengerszint felett. Úgy döntöttünk, abba hagyjuk a dohányzást. Piszkosul hiányzik, de így is alig kapunk levegőt. Ha viszont el akarunk zarándokolni Machu Picchura, egy 4600 méteres hegyen kell átszenvednünk magunkat, s nem akarunk úgy járni, mint Jézus a Golgotán. (Azóta megszoktuk és ismét dohányzunk.)

Cusco egy igazán szépen rendben tartott turistaváros. Az UNESCO a világörökség kincsévé nyilvánította. Azt hittük, drága lesz. Ehhez képest 350 forintot fizettünk kettőnkért az étteremben a két ebédért.

Egy pajtából vagy egy inka király nyári palotájából átalakított egész kis házat kaptunk az óváros kellős közepén. Nagyon takaros, van meleg víz, internet, reggeli, miegymás. A vendéglátónk pedig egy inka család. Azt mondták, a mucsa kecsua nyelven kukoricatorzsát jelent (Angi szerint bika szarvából készült kürtöt). Úgy tűnik, szeretnek minket, kivéve az öregasszonyt. Ezt csak azután mutatták, ki, hogy kiderült, nem vagyunk amerikaiak, az öregasszony nem hiszi el, hogy nem vagyunk amerikaiak. A városban mindenki azt hiszi, hogy amerikaiak vagyunk, ezért nem szeretnek minket. Tipikus idegengyűlölet uralkodik, mint az olyan városokban, amelyek a turizmusból próbálnak megélni, s ezért lassan úgy érzik, elrabolják tőlük, ami az övék. Ez szomorú, de érthető. Persze nem molesztálnak minket, de nem köszönnek vissza; miután kiderül, hogy nem vesszük meg a portékát, mogorvák lesznek...

Kicsit egyébként zavar, hogy mindenki a pénzünket akarja, mindenképpen profitálni akar belőlünk. Persze ez is érthető: Cusco a turizmusnak köszönhetően lett gazdag város. Valamikor régen állítólag szintén gazdag volt, de Pizarro meg más pszichopaták kifosztották. Az inka települést gyakorlatilag földig rombolták, helyére egy színkatolikus spanyol városkát építettek.

Kemény út volt, nem imádkoztunk, de kemény volt.

Azért látszik olyan kevés fej, mert tele volt hányó kisgyerekkel.

Ezek miatt a kanyarok miatt hánytak a gyerekek.

Amíg a busz várakozott, az utasok kifeküdtek a fűbe. A kútnak látszó dolog egy tűzhely, ahol tengerimalacot sütött egy néni (rajtunk kívül majdnem mindenki falatozott).

A cuscói inkák szivárvány színű zászlóval vonulnak hadba.

Valahol Cuscóban.

A főtér temploma.

Kapu.

A főtér templomával hajszálra megegyező templom egy másik téren.

Lépcső felfelé.

Lépcső lefelé.

Incaomi Nampbell.

Incaomi Nampbell 2.

Incaomi Nampbell 3. (4., 5.)

Egy templom oldala este, kivilágítva egy téren. Cuscó tele van templomokkal.

Vásár.

Mindenfelé árusok (és templomok) vannak.

Ne csodálkozz, majom!

Táncikáló lánykák.

Ugrabugráló vénemberek.

Csodálkozó ősök az inkafalon.

Pörgő asszonyok.

Apró, pofozkodó majmok. (A fekete gorilla feje leesett az ütéstől, majd feltette fordítva, amitől megint leesett. Ezután focilabdának használta egy darabig.)

Mint megtudtuk ez egy gyerekünnep volt.

Nagy inkaszobor a dühös felhők előtt.

Az inkavezér kicsit közelebbről.

Ismét beleütköztünk egy felvonulásba. Cusco tele van felvonulásokkal, vásárokkal és templomokkal.

Ajándékok.

Cuscóban minden nap esik az eső és süt a nap. Cuscóban soha nem fúj a szél. Cuscóban soha nem hull a hó. Cuscóban hatalmas a szmog, mert egy völgykatlanban fekszik, ahol soha nem fú szél. Cuscóban nagyon finom minden. Cuscó nagyon vidám. Cuscóban vannak inka rasztafarik, deszkások és füvesek. Cuscóban van kokalevél, amit az ember rágicsálhat naphosszat. Cuscóban az ember rengeteg időt el tudna tölteni. Cuscóról rengeteg mindent lehetne még írni...