How are you what is your country come to my shop very cheap indian price we have scarf it’s clear silk just half plastic what is your name where is your country do you want paints we have all the best price just looking the looking is free no money

Egyik éjjel arra ébredtem, hogy álmomban kelet felé tartottam egy szekér bakján ülve, hogy felemeljem a fejlődő társadalmakat. Angi is velem volt. Lila és narancssárga szirmokkal díszített zöld ruhában ült mellettem a bakon. Hideg lehetett, mert egy bundagalléros, kék bekecset is vett a ruhára. Sietős volt az utunk, hajtottam a lovakat. Csak ébredésem után érhettük el a fejlődő társadalmakat, mert álmomban nem.

Ha Freud lennék, kíváncsi lennék rá, minek köszönhetem agyam működésének e bonyolult összetettségét pihenőidőben, s egzaktabbnál egzaktabb magyarázatokat találnék ki a jelenségre.

Ha Lenin lennék, akkor már rég kipihentem volna magam.

Az indiaiak nagy része nem beszél angolul. A hindi nyelv azonban magába olvasztotta az angol nyelv egy részét. Például a számokat. A hindik angol számokkal számolnak. Egy számot használnak csak a saját nyelvükön: do=2. Érdekes, hogy a víz hindiül pani. A palackozott víz azonban pani-water (azaz vízvíz). Nem léteznek az indiai nyelvekben a köszönöm, szívesen, bocsánat, elnézést, viszlát szavak. Ezeket szintén az angolból vették át: tenkjú, welkam, szori, ekszkjuzmi, báj. Általában a magasabb, sznob rétegeknél hallom ezeket a kifejezéseket. Az átlag indiai ezen fogalmak kifejezésére a fejingatást használja.

Amikor megérkeztünk, nem értettük őket, később megszoktuk a nagyon erős indiai akcentust. Vannak azonban emberek, akik azt hiszik magukról, hogy jól beszélik az angolt, s hadarnak, ők még mindig fárasztóak. Főleg, ha sokat beszélnek. Márpedig Indiában mindenki sokat beszél. Folyamatosan beszélgetnek velünk az emberek. Bármiféle gátlás nélkül kikérdeznek, megveregetnek, megcsipkedik az arcodat, átölelnek. Eleinte furának tűnik az európai elidegenedett társadalmak után. Ha megszokod, már fel sem tűnik. Sőt, ha megyek a tömött utcán, s előttem megáll valaki, automatikusan, szó nélkül, finoman elnyomom az útból, ahogy náluk szokás.

Az emberek az utcán élnek, egymást nem tekintik idegennek, nem félnek egymástól, mindenki készen áll kapcsolatot teremteni mindenkivel. Bárki bármit megkérdez bárkitől. Annyira természetes náluk a kommunikáció, hogy két ember megy egymással szemben az utcán, bármiféle bevezető nélkül váltanak pár szót egy reggeli újsághírről, majd köszönés nélkül továbbmennek. Ha felszáll egy család a buszra, az öledbe ülteti a gyerekét. Vagy átkarolja valaki a válladat és rád támaszkodik, miközben vársz a sorban, vagy odajön hozzád egy helyi és elkezdi magyarázni a boltban, hogy milyen kekszeket tudok ott venni s melyik milyen fajta. Egyáltalán nincsenek kommunikációs gátjaik. Egyáltalán.

Khajuraho arról nevezetes, hogy vannak ott templomok, amiknek a falán kőférfiak és kőnők szexualizálnak. Khajurahóban minden utcagyerek baszós kulcstartóval csencsel. A turista orra alá dugja és csattogtatja a kis fém szerkezetet. Minden orosz vesz magának legalább egyet.

A vidéki, hatezer lakosú városkában minden tele van káma szútrával és annak kellékeivel. Ennek kapcsán kicsit kitérek az indiaiak nemi életére. Az egyik templomban beszélgettem egy bihari templomőrrel. Huszonöt éves lehetett. Eddigi életében nővel még nem létesített nemi kapcsolatot. Évtizedek óta van már menyasszonya, akit még soha nem látott. Elmondása alapján csak a házasság napján láthatja először. (A szabályok szerint a házasság előtt öt évig nem találkozhatnak egymással, ez a fiú azonban előtte sem látta a menyasszonyát.) Ezt mondta. Persze Indiában sokan mondanak mindenfélét, mivel nem bűn a hazugság. A templomőr azt is mondta, hogy Indiában a hinduk 97 százaléka a család által kijelölt párral házasodik (egy bonyolult és egzakt asztrológiai számítás alapján keresik meg a megfelelő párt). A maradék három százalék szerelmi házasságot köt. A fiú szerint a hindu hagyományok jobbak, mert a tudományos módszer alapján kötött házasságoknak nagyobb az esélyük a sikerre, mint a szerelmi házasságoknak.

Több okból is arra következtetek, hogy a férfiak a házasság előtt egymás karjaiban keresnek vigaszt. Először is: hol máshol? Másodszor: a fiatal fiúk kézen fogva vagy ölelkezve járnak az utcán, egymás ölében ülnek a vonaton vagy a padon - akkor is, ha van hely. Harmadszor: amikor Angi nincs velem, a fiúk folyamatosan flörtölni, incselkedni akarnak velem. Elmennek mellettem az utcán és puszikat cuppantanak mellettem a levegőbe. Elég fura érzés, zavaromban szoktam mondani, hogy nekem feleségem van, keressen egy szabad fehér férfit, ha egzotikus szerelemre vágyik. Negyedszer: folyamatosan fényképezkedni akarnak velem, Angi nem érdekli őket, volt, hogy megkérték, álljon ki a képből.

Intermezzo. Egy átlagos indiai bolti eladónak magasabb a fizetése, mint egy magyarországi tanárnak. Ellenben: egy fizetésből él a család, mert az asszony nem dogozik, ráadásul tíz gyerekig meg sem állnak. Ennek következtében 10-12 családtag havi 300-350 €-ból tengeti életét. Havi 300 €-ból Magyarországon egy ember kb. megél. Bár a népszaporulat csökkenésében ez szerepet játszhat.
Beszélgettem egy bennszülött tuktukossal:
IN: Hány éves vagy?
EU: Harminc.
IN: Hány gyereked van?
EU: Nincs gyerekem. (IN röhög.) Ez Európa.
IN: (Már nem röhög.) Jaja.
EU: Te hány éves vagy?
IN: Huszonöt.
EU: Hány gyereked van?
IN: Négy. (EU röhög.) Ez India.
EU: (Már nem röhög.) Jaja.

Igaz, hogy folyamatosan hazudnak az indiaiak, de sokszor nem azért, mert rosszat akarnak. Nagyon gyakran tapasztalom, hogy csak azért hazudnak, mert segíteni akarnak.

Megkérdezem a boltban, hogy van-e samponja, azt mondja nincs, de szemben a zöld házban vehetek. Szemben a zöld ház egy muszlim lakóház. Kérdezem, ez a zöld? Igen, igen, ott, ott. De ott nincs semmi, az egy lakóház. Igen, ott vehetek sampont. A zöld ház muszlim lakója persze elküld a picsába.

Ha megkérdezem, mikor érkezik meg a vonat valahova, az egyik azt mondja, a következő megálló, fél óra múlva, a másik azt mondja, még három megálló, egy óra múlva. Szerintem az indiai nyelvben, gondolkodásban nem létezik a „nem tudom” fogalom. Mindig mindenre kell adniuk választ. Ha félrevezető, akkor is. Lehet, hogy ez a karma törvénye.

Pár napja, azt hiszem életemben először, egy idegen embernek megmutattam a középső ujjamat – utána szégyelltem magam. A vonatállomásra akartunk menni tuktukkal. A fickó köpködve esküdözött, hogy a hivatalos ár 100 rúpia, annál olcsóbban nem visz el senki. Véletlenül tudtuk (ki volt írva), hogy a hivatalos ár 75 rúpia. Több magyarázata van az esetnek: az öreg azt hitte, hülyék vagyunk, az öreg azt hitte, nem tudunk olvasni, az öreg nem tudott olvasni.

Elég jól ismerjük már az árakat, úgyhogy nagyon nehéz minket átverni. (Arról nem beszélve, hogy a gyári termékeknek egyenáruk van.) Szinte minden nap iszunk az utcán valamilyen gyümölcslevet vagy mást. Három deci narancslé 15 rúpia (forinthoz szorozd meg néggyel, €-hoz oszd el 60-nal), bambuszlé 10 rúpia, tejes masala tea (csaj) 5 rúpia, túróval, tejjel és jéggel kikevert aludttej (lasszi) 10-15 rúpia. Ha ennél drágábban adják, átvernek. Tudjátok, mennyiért akartak adni nekünk egy pohár bambuszlevet Agrában? 100 rúpiáért. Ezen mindketten jót nevettünk. Olyannyira jól mulattunk, hogy a hozzánk oroszul beszélő eladó zavarában levitte 50 rúpiára az árát. Az üzletkötés ennek ellenére elmaradt.

Az utolsó hetünk Uttar Pradeshben tele volt konfliktussal. A buszon ugyanannyit kért csomagonként a rakodófiú, amennyibe maga a jegy került (a három csomag így többe került, mint két ember). Kifizettem, különben nem rakta volna fel a buszra. Indulás után aztán a hivatalos jegyszedőtől kértem a számlát a csomagokról, aki erre leszidta a fiút. Én mosolyogva megveregettem a fiú vállát, amikor visszaadta a pénzt. Angi kicsit dühösebb volt, mondta neki, hogy ezt jegyezték a karmájába, és következő életében patkánynak születik vagy európai tehénnek és megeszik őt a fehérek. Erre a fiú elkezdett imádkozni.

Angi egész gonosz lett. Másnap egy majmot löttyintett pofán forró teával, mikor megtámadta őt egy agrai tetőteraszon. A majomcsalád akkor támadott meg bennünket, amikor hajnalban felmentünk a szállásunk tetőteraszára, hogy napfelkeltében csodálhassuk meg a Taj Mahalt. Valószínűleg az volt a gond, hogy a tetőteraszon ragadt egy kis majom. Az anyja azt hitte, bántani akarjuk. A kismajom is veszélyesebbnek tűnt, mint egy átlagos kutya, az anyja pedig igazán félelmetes volt. Tehát mindkettőt leöntöttük gőzölgő darjeelingi teánkkal, és méltóságteljesen visszatértünk szobánkba, mielőtt a többi majom odaért.

Pár napja egy nagy fekete kutya támadott meg Jaipurban, amikor hazafelé sétáltam egyedül egy kihalt utcán. Mondtam neki, hogy hozzávágom a kezemben lévő GPS-t. Nem hitte el, ezért megmutattam neki, hogyan fogom majd hozzávágni. Végül megjelent egy bennszülött, s mondta neki, "hal van a tarkódon, toljál szekeret", erre eltakaradott. A kutya. Szerencséjére, különben hozzávágtam volna a GPS-t.

Rajastan India egyik legmelegebb része. Áprilistól szeptemberig itt nem nagyon látni fehér turistát – ilyenkor a hőmérséklet akár az 50 fokot is megközelítheti – novembertől márciusig azonban Rajastan a leglátogatottabb Indiai állam. A gazdaság alapja az idegenforgalom. Itt vannak a sivatagok, itt élnek a turbános szikhek, a tevét egyszerű haszonállatként használják, ez India egyik kulturális és népművészeti központja.

Jaipurt rózsaszín városnak nevezik. Igazából narancssárga. Amikor kérdeztük egy félszemű muszlimtól, hogy miért van ez így, csak nevetett, s mondta, „it is pink, it is pink”. Kellemes meglepetés volt, hogy Jaipurban senki nem akart átverni. Pedig három napot töltöttünk ott. Senki nem akart lehúzni minket, mióta Rajastanban vagyunk. Alig láttunk koldusokat, a kisgyerekek nem kiabálják kórusban, hogy „mani, mani, mani”, a tuktukosok és riksákok pedig nem követnek minket folyamatosan, hogy szálljunk fel a járműre.

Egyébként Jaipur egy végtelenül unalmas, nyugatiasan gazdag városnak tűnt, de ott volt  legolcsóbb és legfinomabb a mangó, 200 forint kilaja.

Udaipur egy aprócska település, alig nagyobb Pozsonynál. Most kevés a nyugati, annál több a bennszülött turista. Ide húzódnak Rajastan többi részéről, akik megtehetik, hogy elmeneküljenek a nagy meleg elől. Itt legfeljebb 40 fokra kúszik fel higanyszál az EU előtti hőmérőkben, ugyanis viszonylag magasan fekszik a város.

Goán Zsuzsi, egy magyar lány, azt mondta, neki Rajastan jelenti Indiát: tevék, szikhek, hőség, sivatag, kígyóbűvölők stb. stb. Tényleg jó hely.

Tegnap Polival cseteltem, míg vártam a vacsorámat a tetőteraszon. Azt írta, főz nekünk otthon gombás tokányt. Mialatt a paradicsomos aloo curryt ettem, erre gondoltam.

Varanasi. "Figyelj, Rashi, most nem érek rá. Kiáztatom a bivalyokat a Gangeszben, aztán visszahívlak."

Varanasi. A mosó mos, a gulyás napozik, a gyerek meg tereget.

Varanasi. Talán éppen ez a mi ágyneműnk. 

Varanasi. Vagy ezek közül valamelyik.

Varanasi. "Bemenjek vagy ne menjek?"

Varanasi és Khajuraho között a vonaton.

Khajuraho. "Ha mögém kerül a pásztor, megrúgom."

Khajuraho. Szexi templony.

Khajuraho. Közelről a szexi templony fala.

Khajuraho. Azért fényesek a nő mellei, mert minden indiai megfogja. Szerintük szerencsét hoz. Szerintem csak elkopnak a nő mellei.

Khajuraho. Az istenek grupiznak.

Khajuraho. Angi egy indiai család körében. A kék ruhás nő az anyuka, a lila ruhás lány a gyereke, a szőke, kék szemű kisfiú pedig az öccse. Állítólag Nagy Sándor letett itt pár európait, északon a hegyekben élnek szőke, kék szemű indiaiak. A kisfiú apukája a makedón seregben szolgált germán zsoldos leszármazottja lehet.

Khajuraho. Oltár.

Khajuraho. Szexi templony, Bálint-napi hangulattal.

Khajuraho. Angi szerint kevés rólam a kép a blogon, mondta, tegyem ezt fel.

Khajuraho. Én és egy szexi templony.

Khajuraho. Oltár egy fekete istennel.

Khajuraho. Én és a templomőr, aki még nem volt nővel, de a káma szútra minden pozitúráját ismeri a falakról.

Khajuraho. Nő hajtja a csacsikat. Szárított szart hord szét a restikbe tüzelőanyagnak.

Agra. Napfelkelte. Angi.

Agra. Családi fotó.

Agra. Just the Taj.

Agra. Taj, too.

Agra. Bentről.

Agra. A hindu és a szikh őr beszélget: "Miért van turbán a fejeden?" "Hülye kérdés egy olyantól, aki a homlokát rúzsozza."

Agra. Nézd, hippi, nézd orosz turista, tudok egy trükköt: hol a kezem?

Itt a kezem.

Agra. Ez a ház fotogén.

Agra. Ezt láttuk a tetőteraszról, ahol megtámadtak a majmok.

Agra. Ha megnövök, saját bivalyom lesz.

Agra. Angi: "Are you from US?" US: "YEAH, USA! USA! USA!..."

Jaipur. A rózsaszín város kapuja.

Jaipur. Ha megnövök, saját vizslakecském lesz.

Jaipur. Fűszer és tészta.

Jaipur. "Vegyél tésztát, sápadtarcú, ne fotózz!"

Jaipur. Díszes kapu.

Jaipur. A félszemű muszlim magyarázza, hogy ez a szikh templony.

Jaipur. A félszemű muszlim szerint ezen a "pink" házon pont száz ablak van.

Udaipur. Ilyen helyen is laktunk. Ugyanannyit fizettünk érte, mint Kolkatában a bolhásért.

Udaipur. A tetőteraszon várjuk a reggelit.

Udaipur. Így szoktunk pihenni reggeli után.

Udaipur. Vár, szigetház, tó.

Udaipur. "Úgy lefejellek, de úgy lefejellek!"

Udaipur. Szellős város, slank Angi.

Udaipur. Épp slágergyanús dalszöveget költök: "Harapd a Gangeszt, Irén, bivaly az ott, nem szirén, harapd a Gangeszt Juci, ne légy nyuszi-muszi..." Cseh Tamás előadásában bírnám elképzelni.

Udaipur. Táncol egy lány.

Udaipur. Három lány táncol.

Udaipur. Végül kipörögnek, magukra hagyják a zenészeket.

Udaipur. Bábszínház.

Udaipur. Vénasszony, a fején 2 fazékkel, lerántja fogával a leplet a művirágról.

Udaipur. A vénasszony, fején 6 fazékkal, üvegen fog táncikálni.

Udaipur. Vénsszony, fején 10 fazékkal, körbe-körbe rohangál.